FÖLDI MEGFIGYELŐÁLLOMÁS
Diplomaterv - Iparművészeti Főiskola - Janesch Péter
A koordináta-rendszert saját személyünkhöz rögzítettük origójánál /O/ fogva, az ITT ÉS MOST esemény éppen az origóban van. Számunkra a t-tengely pozitív ága –az idő folyamatos előrehaladása miatt – jelöli ki a jövőt, míg a t-tengely negatív ága a múltat mutatja. Úgy észleljük, hogy az ábrán az x-tengely „felett” a jövőbeni események fognak megtörténni, az x-tengely „alatt” a múltbeli események történtek meg, az x-tengelyen pedig a jelenben zajló események történnek.
Keltsünk fényfelvillanást az origóban /ITT ÉS MOST/. az origóból távozó fény világvonalait az ábrára az x-tengely „felett”, az origóba épp most beérkező fénysugarak világvonalait az x-tengely „alatt” rajzoltuk meg. Az origóba befutó fény-világvonalakat a múlt fénykúpjának szokás nevezni.
A múltbani fénykúp a MÚLT-at két tartományra osztja számunkra: A fénykúpban lévő múltat ismerhetjük, míg a fénykúpon kívüli eseményekről nem tudhatunk semmit, hiszen például D eseményről semmiféle módon üzenet vagy jel nem futhat be hozzánk az origóba, mert ehhez a fénysebességnél nagyobb sebességre lett volna szükség! Ilyen pedig nincs. Ugyanez a helyzet a JÖVŐ tartományával is. A fénykúpban majd bekövetkező eseményeket INNEN ÉS MOST befolyásoljuk, a fénykúpon kívüli jövő teljességgel kívül esik hatáskörünkön.
Diplomaterv - Iparművészeti Főiskola - Janesch Péter
A koordináta-rendszert saját személyünkhöz rögzítettük origójánál /O/ fogva, az ITT ÉS MOST esemény éppen az origóban van. Számunkra a t-tengely pozitív ága –az idő folyamatos előrehaladása miatt – jelöli ki a jövőt, míg a t-tengely negatív ága a múltat mutatja. Úgy észleljük, hogy az ábrán az x-tengely „felett” a jövőbeni események fognak megtörténni, az x-tengely „alatt” a múltbeli események történtek meg, az x-tengelyen pedig a jelenben zajló események történnek.
Keltsünk fényfelvillanást az origóban /ITT ÉS MOST/. az origóból távozó fény világvonalait az ábrára az x-tengely „felett”, az origóba épp most beérkező fénysugarak világvonalait az x-tengely „alatt” rajzoltuk meg. Az origóba befutó fény-világvonalakat a múlt fénykúpjának szokás nevezni.
A múltbani fénykúp a MÚLT-at két tartományra osztja számunkra: A fénykúpban lévő múltat ismerhetjük, míg a fénykúpon kívüli eseményekről nem tudhatunk semmit, hiszen például D eseményről semmiféle módon üzenet vagy jel nem futhat be hozzánk az origóba, mert ehhez a fénysebességnél nagyobb sebességre lett volna szükség! Ilyen pedig nincs. Ugyanez a helyzet a JÖVŐ tartományával is. A fénykúpban majd bekövetkező eseményeket INNEN ÉS MOST befolyásoljuk, a fénykúpon kívüli jövő teljességgel kívül esik hatáskörünkön.
EDELÉNY
Városrendezési tervpályázat - Mesteriskola VIII. - Janesch Péter-Karácsony Tamás
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1-2. szám, 29. old.
Városrendezési tervpályázat - Mesteriskola VIII. - Janesch Péter-Karácsony Tamás
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1-2. szám, 29. old.
A városépítő tervek meghatározó eleme jelenleg a bizonytalan beruházási perspektíva és a szélsőségesen is eltérő építészeti felfogások. Egyébként is, az alkalmi lehetőségek csak egy hosszútávon egységes szemléletű adminisztráció esetében ígérnek megnyugtató eredményt. A feltételek többszörösen esetlegesek.
Keressünk egy viszonylag alacsony költségű, de nagy szervezőerejű struktúrát. Ilyenek például növények. Javaslatunk szerint tehát először a rendezett városközpont kereteit adjuk meg a táj-építészet eszközeivel.
A beruházási gyakorlat sorrendjén változtatunk. Így a tervezett városközpont egész területén az út- és közműhálózat kiépítése, ezután a növénytelepítés egy ütemben valósulna meg, az építkezés megkezdése előtt.
A szigetközpont az alapstruktúra kialakulása után várhatóan északról dél felé sűrűsödik be.
Keressünk egy viszonylag alacsony költségű, de nagy szervezőerejű struktúrát. Ilyenek például növények. Javaslatunk szerint tehát először a rendezett városközpont kereteit adjuk meg a táj-építészet eszközeivel.
A beruházási gyakorlat sorrendjén változtatunk. Így a tervezett városközpont egész területén az út- és közműhálózat kiépítése, ezután a növénytelepítés egy ütemben valósulna meg, az építkezés megkezdése előtt.
A szigetközpont az alapstruktúra kialakulása után várhatóan északról dél felé sűrűsödik be.
COMMUNARD VÁROS
A MÉSZ Mesteriskolája VIII. ciklusának (1984-86) belső pályázata - Janesch Péter
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1-2. szám, 82-84. old.
A pályázat kiírói
Interdiszciplináris Tudományos Diákkör, KISZ KB, Hazafias Népfront Országos Bizottsága, Állami Ifjúsági Bizottság és a Magyar Építőművészek Szövetsége
A tervpályázat célja
Az ITDK tagjai olyan ideális városias települési forma megszervezéséhez keresik az utat, mely egy erre a célra tervezett és épített lakóközösségen belül valósulhatna meg. A jelenlegi városi környezet ellentmondásait az ITDK több tanulmányban és cikkben vizsgálta és mint egy lehetséges alternatívát — olyan lakóegyüttesek létrehozását javasolja, amelyekben a leendő lakókkal komplex életmódkísérletet lehetne folytatni.
A tervezési feladat meghatározása
A pályázók feladata a város szerkezeti alapegységeinek, az elemi életközösségeknek az építészeti kereteit meghatározni olyan formában, hogy azok egy nagyobb, 6-10 000 fős egységgé álljanak össze. Az elemi életközösség (sejt) lehet egy hagyományos kis család, vagy bármely embercsoport, melynek tagjai szoros életközösségre léptek egymással, de természetesen egy sejtet alkot egy magányosan élő ember is. Minden sejtnek joga van az egyedülálláshoz, de ahhoz is, hogy más sejtekkel — szabadon megválasztott tartalmú és fokú — közösséget alkosson, 4-8 sejt egy nagyobb egységet — bokrot — alkotna, azaz 10-80 különböző korú embert foglalna magába. Ezek a bokrok spontán szerveződéssel magasabb szintű társulásba tömörülve megkaphatnák mindazokat a jogokat, melyek egyébként a városi hatóságok szoktak gyakorolni.
Kívánatos, hogy a polgárok kulturálisan és gazdaságilag kötődjenek Communard Városhoz, ennek az építészeti kereteit szintén a pályázón: kell javasolnia.
A pályázó feladata olyan modell kidolgozása, melyben a polgárok érdekeltek abban, hogy lakásukat és a közösségi tereket saját pénzük és munkájuk befektetésével alakítsák ki és tartsák karban, fejlesszék. (A pályázatokban a koncepció kritikáját is szívesen látjuk, abban bármilyen más ötlet, javaslat is szerepelhet.)
„Képzeljétek el, hogy Akademos kertjében az öreg Platón tanítványaival sétál. Egészen ősz és meghajlott. Jó néhány esztendő telt el már azóta is, hogy utoljára Szicíliában volt, még egyszer megkísérelte felépíteni a Politeiát, de Dionysios zsarnok ösztönén és az értelmetlen tömeg tudatlanságán elbukott. Visszatért Athénbe s azóta csendesen sétál a város mellett a platánok alatt, leül a fehér kövekre néhány fiatal fiú közé s halkan beszél.
Egy napon az egyik fiú azt kérdezi: Mondd, isteni, nagy kudarcod után is vallod azt, hogy államot csak úgy lehet kormányozni, ahogy megírtad és hirdetted? Nem jutottál jobb belátásra most, miután semmit abból, amit gondoltál megvalósítani nem tudtál?
Platón még a szokottnál is csendesebben válaszolt: Nem. És elmondom neked, hogy más belátásra miért nem jutottam.
Kis szünetet tartott, hogy emlékeit összeszedje, aztán így folytatta az árnyékos platán alatt: Mikor évekkel ezelőtt Szicíliában hajóra szálltam és láttam, hogy minden akaratom, szándékom elveszett, nem saját tehetségtelenségemen, hanem mások irigységén, botorságán csúfosan zátonyra jutott, kétség vett rajtam erőt. A hideg szél az árbockötelek között sípolt, de kint voltam a fedélzeten egész éjszaka, hogy megalázott lángoló szívemet lehűtsem. Önkéntelenül Szókratészt, holt mesteremet hívtam, vádoltam is. Azt kérdeztem tőle, amit te most tőlem: vajon van-e értelme még tovább tartani oly állam képét, amelyet az idea nevében csak egy ember kormányozhat, a filozófus király.
Sötét és szakadékos percek voltak azok ott a hullámokon imbolygó hajó fedélzetén a szélben egyedül és éjszaka. S mikor már vagy huszadszor mondtam magam elé csaknem értelmetlen zavaromban ugyanazt, hogy: szólj, Szókratész, van értelme még? — akkor hirtelen úgy tűnt, mintha a vitorlák közül előlépett volna ő, Szókratész. Arca nyugodt volt, életében sohasem láttam ilyen nyugodtnak. Szája körül a hamiskás mosolyt, amiért annyira szerettük, hiába kerestem. Közelebb jött és leült. Egész lényében volt valami, amire szót hiába keresek. Csak amióta ezt a lényt láttam, tudom, hogy mi a halál. Barátságos volt, de éreztem, ha itt látom is, tulajdonképpen megmérhetetlenül távol van. Elakadtam és annyit tudtam még kinyögni: Szólj, Szókratész.
Mire ő bólintott, és megszólalt. Hangját a szél fütyülésétől alig lehetett elválasztani: Kevély vagy Platón. De így van rendjén. Az emberben titánok vére folyik. És kell, hogy ilyen legyen. Kimondtad azt, hogy államot más nem kormányozhat, csak bölcs, aki király és a király, aki bölcs. Kevélységedben mindjárt fel is akartad építeni. S most itt szenvedsz letiporva, szegény Platón. Várj egy kicsit. Hidd el, jót mondtál. Másképpen nem lehet. Soha boldog állam nem lesz, csak ha azt filozófus kormányozza. De nem te fogod megteremteni. Te csak kimondtad. Maguknak kell megcsinálni. Hogy mikor? Megmondom neked: amikor akarják. Most? Száz, ezer, százezer év múlva? Mindegy. Nekik kell megcsinálni és akkor, amikor akarják, megcsinálják és meg kell csinálniuk, mert boldogok másként nem lehetnek és soha boldog állam nem lesz, csak amit filozófus kormányoz. Várnak? Várjanak. Szenvednek? Véreznek? Éheznek? Boldogtalanok? Ők akarták. Rendetlenség, viszály, zavar méreg, gyilkosság, erőszak kell nekik? Tehetek ellene valamit? Te kimondtad. Igazad volt és van és lesz. A filozófus a világ királya s az emberiség boldog csak a bölcs uralma alatt lehet. Mert csak az uralkodik helyesen, akinek a hatalom nem szenvedély, inkább teher. Ne bántson a kétely, Platón. Te nem tudtad megcsinálni, talán éppen azért, mert még volt benned szenvedély. Majd ha lesz valaki, aki el fog bújni az uralom elől, a feladat arra vár. De a népnek kell akarni. S amíg a nép inkább éhezik, gyűlölködik, zajong, lázong, hódít, öldös, kapzsi, erőszakos, hiú, addig úgyis hiába. Nyugodj meg Platón.
Az árnykép fölkelt, megérintette homlokomat s aztán mintha a szél elfújta volna, eltűnt. Íme, barátom, ez történt velem a hajó fedélzetén, éjszaka, mikor Szicíliából ismét visszatértem kudarcom után ide Athénbe. Az ifjú csak későn válaszolt: Mondd, isteni, lehetségesnek tartod, hogy majd ha filozófus leszek, megcsinálom én? Platón egyszerre nagyon komoly lett és azt mondta: A filozófus azért a világ királya, mert az ő feladata az isteni élet képét és követelményét az emberiségben őrizni és fenntartani és ha ideje elérkezett, az isteni életet megvalósítani. Aztán tovább sétáltak az árnyékos platánfák alatt."
Az örök filozófia című írás Hamvas Béla hozzászólása a Magyar Filozófiai Társaság Platonizmus vitájához - 1940. november 5-én.
A MÉSZ Mesteriskolája VIII. ciklusának (1984-86) belső pályázata - Janesch Péter
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1-2. szám, 82-84. old.
A pályázat kiírói
Interdiszciplináris Tudományos Diákkör, KISZ KB, Hazafias Népfront Országos Bizottsága, Állami Ifjúsági Bizottság és a Magyar Építőművészek Szövetsége
A tervpályázat célja
Az ITDK tagjai olyan ideális városias települési forma megszervezéséhez keresik az utat, mely egy erre a célra tervezett és épített lakóközösségen belül valósulhatna meg. A jelenlegi városi környezet ellentmondásait az ITDK több tanulmányban és cikkben vizsgálta és mint egy lehetséges alternatívát — olyan lakóegyüttesek létrehozását javasolja, amelyekben a leendő lakókkal komplex életmódkísérletet lehetne folytatni.
A tervezési feladat meghatározása
A pályázók feladata a város szerkezeti alapegységeinek, az elemi életközösségeknek az építészeti kereteit meghatározni olyan formában, hogy azok egy nagyobb, 6-10 000 fős egységgé álljanak össze. Az elemi életközösség (sejt) lehet egy hagyományos kis család, vagy bármely embercsoport, melynek tagjai szoros életközösségre léptek egymással, de természetesen egy sejtet alkot egy magányosan élő ember is. Minden sejtnek joga van az egyedülálláshoz, de ahhoz is, hogy más sejtekkel — szabadon megválasztott tartalmú és fokú — közösséget alkosson, 4-8 sejt egy nagyobb egységet — bokrot — alkotna, azaz 10-80 különböző korú embert foglalna magába. Ezek a bokrok spontán szerveződéssel magasabb szintű társulásba tömörülve megkaphatnák mindazokat a jogokat, melyek egyébként a városi hatóságok szoktak gyakorolni.
Kívánatos, hogy a polgárok kulturálisan és gazdaságilag kötődjenek Communard Városhoz, ennek az építészeti kereteit szintén a pályázón: kell javasolnia.
A pályázó feladata olyan modell kidolgozása, melyben a polgárok érdekeltek abban, hogy lakásukat és a közösségi tereket saját pénzük és munkájuk befektetésével alakítsák ki és tartsák karban, fejlesszék. (A pályázatokban a koncepció kritikáját is szívesen látjuk, abban bármilyen más ötlet, javaslat is szerepelhet.)
„Képzeljétek el, hogy Akademos kertjében az öreg Platón tanítványaival sétál. Egészen ősz és meghajlott. Jó néhány esztendő telt el már azóta is, hogy utoljára Szicíliában volt, még egyszer megkísérelte felépíteni a Politeiát, de Dionysios zsarnok ösztönén és az értelmetlen tömeg tudatlanságán elbukott. Visszatért Athénbe s azóta csendesen sétál a város mellett a platánok alatt, leül a fehér kövekre néhány fiatal fiú közé s halkan beszél.
Egy napon az egyik fiú azt kérdezi: Mondd, isteni, nagy kudarcod után is vallod azt, hogy államot csak úgy lehet kormányozni, ahogy megírtad és hirdetted? Nem jutottál jobb belátásra most, miután semmit abból, amit gondoltál megvalósítani nem tudtál?
Platón még a szokottnál is csendesebben válaszolt: Nem. És elmondom neked, hogy más belátásra miért nem jutottam.
Kis szünetet tartott, hogy emlékeit összeszedje, aztán így folytatta az árnyékos platán alatt: Mikor évekkel ezelőtt Szicíliában hajóra szálltam és láttam, hogy minden akaratom, szándékom elveszett, nem saját tehetségtelenségemen, hanem mások irigységén, botorságán csúfosan zátonyra jutott, kétség vett rajtam erőt. A hideg szél az árbockötelek között sípolt, de kint voltam a fedélzeten egész éjszaka, hogy megalázott lángoló szívemet lehűtsem. Önkéntelenül Szókratészt, holt mesteremet hívtam, vádoltam is. Azt kérdeztem tőle, amit te most tőlem: vajon van-e értelme még tovább tartani oly állam képét, amelyet az idea nevében csak egy ember kormányozhat, a filozófus király.
Sötét és szakadékos percek voltak azok ott a hullámokon imbolygó hajó fedélzetén a szélben egyedül és éjszaka. S mikor már vagy huszadszor mondtam magam elé csaknem értelmetlen zavaromban ugyanazt, hogy: szólj, Szókratész, van értelme még? — akkor hirtelen úgy tűnt, mintha a vitorlák közül előlépett volna ő, Szókratész. Arca nyugodt volt, életében sohasem láttam ilyen nyugodtnak. Szája körül a hamiskás mosolyt, amiért annyira szerettük, hiába kerestem. Közelebb jött és leült. Egész lényében volt valami, amire szót hiába keresek. Csak amióta ezt a lényt láttam, tudom, hogy mi a halál. Barátságos volt, de éreztem, ha itt látom is, tulajdonképpen megmérhetetlenül távol van. Elakadtam és annyit tudtam még kinyögni: Szólj, Szókratész.
Mire ő bólintott, és megszólalt. Hangját a szél fütyülésétől alig lehetett elválasztani: Kevély vagy Platón. De így van rendjén. Az emberben titánok vére folyik. És kell, hogy ilyen legyen. Kimondtad azt, hogy államot más nem kormányozhat, csak bölcs, aki király és a király, aki bölcs. Kevélységedben mindjárt fel is akartad építeni. S most itt szenvedsz letiporva, szegény Platón. Várj egy kicsit. Hidd el, jót mondtál. Másképpen nem lehet. Soha boldog állam nem lesz, csak ha azt filozófus kormányozza. De nem te fogod megteremteni. Te csak kimondtad. Maguknak kell megcsinálni. Hogy mikor? Megmondom neked: amikor akarják. Most? Száz, ezer, százezer év múlva? Mindegy. Nekik kell megcsinálni és akkor, amikor akarják, megcsinálják és meg kell csinálniuk, mert boldogok másként nem lehetnek és soha boldog állam nem lesz, csak amit filozófus kormányoz. Várnak? Várjanak. Szenvednek? Véreznek? Éheznek? Boldogtalanok? Ők akarták. Rendetlenség, viszály, zavar méreg, gyilkosság, erőszak kell nekik? Tehetek ellene valamit? Te kimondtad. Igazad volt és van és lesz. A filozófus a világ királya s az emberiség boldog csak a bölcs uralma alatt lehet. Mert csak az uralkodik helyesen, akinek a hatalom nem szenvedély, inkább teher. Ne bántson a kétely, Platón. Te nem tudtad megcsinálni, talán éppen azért, mert még volt benned szenvedély. Majd ha lesz valaki, aki el fog bújni az uralom elől, a feladat arra vár. De a népnek kell akarni. S amíg a nép inkább éhezik, gyűlölködik, zajong, lázong, hódít, öldös, kapzsi, erőszakos, hiú, addig úgyis hiába. Nyugodj meg Platón.
Az árnykép fölkelt, megérintette homlokomat s aztán mintha a szél elfújta volna, eltűnt. Íme, barátom, ez történt velem a hajó fedélzetén, éjszaka, mikor Szicíliából ismét visszatértem kudarcom után ide Athénbe. Az ifjú csak későn válaszolt: Mondd, isteni, lehetségesnek tartod, hogy majd ha filozófus leszek, megcsinálom én? Platón egyszerre nagyon komoly lett és azt mondta: A filozófus azért a világ királya, mert az ő feladata az isteni élet képét és követelményét az emberiségben őrizni és fenntartani és ha ideje elérkezett, az isteni életet megvalósítani. Aztán tovább sétáltak az árnyékos platánfák alatt."
Az örök filozófia című írás Hamvas Béla hozzászólása a Magyar Filozófiai Társaság Platonizmus vitájához - 1940. november 5-én.
Felhasznált irodalom: Lendvai L. Ferenc, Nyiri J. Kristóf: A Védáktól Wittgensteinig. Csurka István: Új magyar önépítés. Eric Bene: Emberi játszmák.
Fodor L. István: Földön kívüli élet.
Rajzok: Kozma György
Fodor L. István: Földön kívüli élet.
Rajzok: Kozma György
AMELY ELŐTT ÁLLUNK
szöveg-szövet - Janesch Péter
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1989. 1-2. szám, 104-105. old.
az alábbi művek felhasználásával:
I. Oswald Spengler - Ember és gép (Der Mensch und die Technik) - Egy új életfilozófia vázlata. - Bp. Danubia, 1943.
II. Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
III. Perneczky Géza - A korszak mint műalkotás - Bp. Corvina, 1988
IV. Susan Sontag - A pusztulás képei. A csönd esztétikája - Bp. Európa, 1971
a kultúrák halála
Egy kultúra halálával a civilizáció korszaka kezdődik,és ezen a téren, a civilizáció terén, még sok tennivalója van annak az emberközösségnek, amely az illető kultúrát létrehozta. Tennivalója és nem mondanivalója.
Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
Az élet materiális oldalát addig nem sejtett módon építi ki. A kultúrák külső értelemben vett fénykorukat tulajdonképpen a civilizációban érik el. A legnagyobb hatalomkifejtés, a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb közbiztonság, a legnagyobb testi kényelem és anyagi luxus a civilizáció korszakában valósul meg.
Az ilyen korok újjáélesztik mindazt, ami a régi vallásosságból még újjáéleszthető, és azok a vezető szellemek, akik meggyőződtek a hit fontosságáról, de felvilágosodott elméjükkel magukat a hit miszticizmusának átadni nem tudják: a régi vallásos etika egy, miszticizmustól megfosztott formájának híveivé válnak. Valami felvilágosodott vallásosság lesz úrrá a szellemi vezetőkön. A miszticizmusától, de ezzel együtt ősi erejétől is megfosztott késői vallásosság ("Spätreligion", "Zweite Religiosität") úgyszólván kísérő tünete a kultúrák végének, de mélyebb jelentőség nélkül való. Sem újat nem mond, sem új fejlődéseket meg nem alapoz.
a Pantheon százada
Új kultúrák következnek. Sőt: a kultúrák új nagy íve következik.
Még nem tartunk az új nagy ív kezdeténél. Mert ha a keresztény kultúra festői, forró élete jelentette ennek a nagy fejlődési vonalnak a barokkját, akkor előbb még annak empire-ja jön. Olyan idő tehát, amelyben az egész eddig megtett út tudatossá válik, melyben annak tanulságait vonjuk le, melyben úgyszólván megismételjük az egész eddig megtett utat, amint a 19. század megismételte a keresztény kultúráét. Amíg eddig minden empire korszak jelentette az illető kultúra ráeszmélését saját múltjára, de csakis arra, tehát II. Ramszesz kora a régi Egyiptomra, Augusztuszé a görög virágkorra, a 19. század eleje a keresztény középkorra nyúlt vissza - addig most olyan szellemi erőfeszítés megnyilatkozását látjuk, mely immár az emberiség egész múltját, az összes kultúrák eddig megtett útját óhajtja tudatossá tenni s belőle a tanulságokat levonni. Az egyiptomi, görög és keresztény kultúrák után tehát egy - nevezzük így: összefoglaló kultúra várható. Egy világ-empire. A reneszánsz derült, örömmel teli századában az igazán nagy művészt kín tépi, mert a hegy csúcsán megpillantotta a tátongó mélységeket. Itt, ezekben a komoly és tragikus időkben, az igazi nagy művész a felfelé vivő ösvényt pillantja meg. Ott az "Utolsó Ítélet" harsog. Itt a Pantheon nyugalma árad széjjel. Ilyen idő az, amely előtt állunk.
Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
szöveg-szövet - Janesch Péter
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1989. 1-2. szám, 104-105. old.
az alábbi művek felhasználásával:
I. Oswald Spengler - Ember és gép (Der Mensch und die Technik) - Egy új életfilozófia vázlata. - Bp. Danubia, 1943.
II. Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
III. Perneczky Géza - A korszak mint műalkotás - Bp. Corvina, 1988
IV. Susan Sontag - A pusztulás képei. A csönd esztétikája - Bp. Európa, 1971
a kultúrák halála
Egy kultúra halálával a civilizáció korszaka kezdődik,és ezen a téren, a civilizáció terén, még sok tennivalója van annak az emberközösségnek, amely az illető kultúrát létrehozta. Tennivalója és nem mondanivalója.
Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
Az élet materiális oldalát addig nem sejtett módon építi ki. A kultúrák külső értelemben vett fénykorukat tulajdonképpen a civilizációban érik el. A legnagyobb hatalomkifejtés, a legnagyobb gazdagság, a legnagyobb közbiztonság, a legnagyobb testi kényelem és anyagi luxus a civilizáció korszakában valósul meg.
Az ilyen korok újjáélesztik mindazt, ami a régi vallásosságból még újjáéleszthető, és azok a vezető szellemek, akik meggyőződtek a hit fontosságáról, de felvilágosodott elméjükkel magukat a hit miszticizmusának átadni nem tudják: a régi vallásos etika egy, miszticizmustól megfosztott formájának híveivé válnak. Valami felvilágosodott vallásosság lesz úrrá a szellemi vezetőkön. A miszticizmusától, de ezzel együtt ősi erejétől is megfosztott késői vallásosság ("Spätreligion", "Zweite Religiosität") úgyszólván kísérő tünete a kultúrák végének, de mélyebb jelentőség nélkül való. Sem újat nem mond, sem új fejlődéseket meg nem alapoz.
a Pantheon százada
Új kultúrák következnek. Sőt: a kultúrák új nagy íve következik.
Még nem tartunk az új nagy ív kezdeténél. Mert ha a keresztény kultúra festői, forró élete jelentette ennek a nagy fejlődési vonalnak a barokkját, akkor előbb még annak empire-ja jön. Olyan idő tehát, amelyben az egész eddig megtett út tudatossá válik, melyben annak tanulságait vonjuk le, melyben úgyszólván megismételjük az egész eddig megtett utat, amint a 19. század megismételte a keresztény kultúráét. Amíg eddig minden empire korszak jelentette az illető kultúra ráeszmélését saját múltjára, de csakis arra, tehát II. Ramszesz kora a régi Egyiptomra, Augusztuszé a görög virágkorra, a 19. század eleje a keresztény középkorra nyúlt vissza - addig most olyan szellemi erőfeszítés megnyilatkozását látjuk, mely immár az emberiség egész múltját, az összes kultúrák eddig megtett útját óhajtja tudatossá tenni s belőle a tanulságokat levonni. Az egyiptomi, görög és keresztény kultúrák után tehát egy - nevezzük így: összefoglaló kultúra várható. Egy világ-empire. A reneszánsz derült, örömmel teli századában az igazán nagy művészt kín tépi, mert a hegy csúcsán megpillantotta a tátongó mélységeket. Itt, ezekben a komoly és tragikus időkben, az igazi nagy művész a felfelé vivő ösvényt pillantja meg. Ott az "Utolsó Ítélet" harsog. Itt a Pantheon nyugalma árad széjjel. Ilyen idő az, amely előtt állunk.
Ligeti Pál - Új Pantheon felé - A kultúrák élete a művészet tükrében - Bp. Atheneum, 1926.
MÉRT ÚGY - MÉRT ÍGY
élmény és gondolat - szöveg-szövet / Textile - összeállította és jegyzetekkel ellátta: Janesch Péter SZ. P. és R. G. emlékének
Megjelent: Magyar Építőművészet LXXX. évfolyam 1-2. szám, 104-105. old.
„Nem lát a szem, míg sírni képtelen.” Indián mondás
Nem próbáljuk meghatározni a jelenkori építészetben a konzervatív, az aktualista és a valódi modern alapállásokat, vagy a szegény és a gazdag ház fogalmát. Nem lesz szó az üzleti- és a gondolati-intuitív-kisérleti-építészet mérkőzése esélyeiről, a kliens-rendszerek és az építész-sztár piac különbségéről, az elhatárolódva, vagy a csatlakozva megmaradás stratégiáiról. Nem firtatjuk az élcsapat és a szabályozás-védelem konfliktusát, az önmegvalósítás szakmára jellemző határait. Nem beszélünk a hullám-természetű stílusváltások és a párhuzamos stílusok interferenciájáról, vagy arról, hogy víz jön a tűzcsapból. Nem tekintünk a messzi jövőbe, nem lesz tehát szó a szerző várható eltűnéséről, a hálózatok nyújtotta adva van és a választó-művész új világáról. Körülményekről lesz sokat szó, átélt dolgokról, gyerekkorról, szülőkről és nagyszülőkről, a nappalok és az éjszakák álmairól, a műveket szülő, hol zsarnokin, hol andalítón diktáló saját élményekről.
A hangsúly itt tehát a műtörténet helyett inkább a keletkezéstörténeten. És bár lehet, hogy az efféle megismerés valamit tönkretesz az önfeledt élvezetből, s így a művészet veszít erejéből, de a felszámolásban itt sem lehetünk elnézőek. Erősödni látszik azonban a tétel: ha valaki meghal, egy egész világ múlik el.
A művész és tudós főszereplők: Rembrandt van Rijn / Hendrik van Loon - a molnárfiú a malomban (I.), Carl Gustav Jung - szellemekkel a Zürichi-tó partján (II.), Joseph Beuys - a lelőtt vadászpilóta és a fenyegető fagyhalál (III.), Jacques Herzog és Pierre de Meuron - mez és ruhátlanság / szabónő és vetkőző nővér (IV.) Leonardo da Vinci / Sigmund Freud - bölcsőre száll a nagy madár (V.), Federico Fellini - Riminibe cirkusz érkezik (VI.), Ingmar Bergman - a pap fia a ruháskamrában (VII.), Joseph Ferdinand Cheval / Mérei Ferenc - a falusi levélhordó apjával álmodik (VIII.), Marcel Duchamp - és az elhagyott mező (IX.),
Derek Jarman - a Lago Maggiore -től a modern természetig (X.).
Valahol Dél-Franciaországban, Drôme megyében, Hauterives községben, a századforduló táján élt egy Cheval nevű ember. Foglalkozására nézve falusi levélhordó volt. Abban az időben nemcsak motorbiciklije nem volt a levélkihordónak, de még kerékpárja sem. Gyalog kellett bejárnia mindennap a körzetét. Nagyjából húsz kilométert tett meg naponta.
Az egyik nap álmában mintha az apja hangját hallotta volna, vagy talán meg is jelent előtte az apja szelleme. Mintha azt mondta volna neki: „Építs!” Ő nem tudott mit kezdeni ezzel az üzenettel mindaddig, amíg egyszer - ugyancsak álmában - meg nem látott egy csodálatos palotát, az Eszményi Palotát. ahogy mondta. Azonnal tudta, hogy ezt kell megépítenie.
Mintha az álomüzenet azt is tartalmazta volna, hogy mindennap vigyen haza köveket. Levélhordó útja közben is mintha érezte volna a sugallatot, amely megmondja neki, hogy melyik követ válassza ki, és vigye haza a táskájában. Így hordta haza a köveket, és elkezdte építeni álmának palotáját, amely mintha egy templomot, egy várat és egy keleti kéjlakot egyesítene. A képeken ez látszik is, ornamentikája az indonéz palotatemplomokra emlékeztet. Lehet, hogy serdülőkorában valamilyen útleírás illusztrációjaként már látott ehhez hasonlót. De ő akkor is egy ebből készült álmot valósított meg, kőről kőre, szinte kavicsról kavicsra követni vélte az álomképet és a sugallatokat. Mert miközben cementtel ragasztotta a köveket, időnként álomüzeneteket is kapott. „Most építs egy tornyot”, vagy „Építs egy kaput”, vagy „Építs falat, a falon erkélyt, nagy oszlopokat”.
A levélhordó pedig hordta a köveket, és épített. Nem házat, ahol lakni lehet, nem várat, amelyben védelmet talál az ember, hanem az álommintának és a sugallatoknak megfelelően valami különleges építménykomplexumot, különleges fényű kövekből. Az építményben volt olyan torony, amelyben nincs lépcső, volt olyan lépcső, amely nem vezetett sehová; oszlop, amely nem tartott semmit: erkély, ahová nem lehetett feljutni ; szépséges kapuk és árkádok, amelyeknek nincs néha építészeti funkciójuk.
Harminc éves volt a falusi levélhordó, amikor az üzenet megérkezett, harminchárom évig épített. 1924-ben halt meg. Álmának tündérpalotáját elkészítette. A palota belső falait a naiv építész feliratokkal is dekorálta. Az egyik feliraton ez olvasható: „Kelet tündérei találkoznak itt Nyugat tündéreivel.”
KERTVÉGI HÁZ
Janesch Péter
Megjelent: Alaprajz - 5. évfolyam - 4. szám - 1998. május-június
Janesch Péter
Megjelent: Alaprajz - 5. évfolyam - 4. szám - 1998. május-június
/.../ Az időben hozzánk legközelebb eső, még részleteiben gazdagon ismerhető, szabályozott tradíció az övék. 1543 őszén történt, hogy a vihar egy Kínába tartó portugál hajót Japán valamelyik kis déli szigetére sodort. Ők voltak az első európaiak. Az ismerkedés nem tartott túl sokáig. 1639-ben Japán elszigetelte magát a nyugati világtól és kikötőit 1858-ig zárva tartotta. A 19. századi térképek fehér folttal már csak az emberek számára lakhatatlan területeket jelölték - és Japánt.
Több mint kétszáz év lehatároltság a shogunátusban. Rendszerezték viszonyaikat életük szinte valamennyi területén. A kidolgozott módszer az út. Ahogy a shinto az istenek útja, a bushido a harcosoké, a chado a teaivás útja. Dó- minden a maga útján. Az építészetben ez nem egyszerűen csak koordinált modulokat jelentett, hanem az anyagok, a formák, az arányok, a szerkezetek teljes szabványosítását, valamint ezeknek a szabvány-rendszereknek, ha lakóépületekről volt szó, társadalmi rang szerinti osztályozását. „Mi több, - írja Rudofsky - a szépséget sikerült rögzíteniük.” Szóval minél részletesebben kanonizált egy tradíció, annál kevésbé tart igényt a személyes invencióra, pontosabban formaadás helyett az adott formák viszonyának árnyalása lesz az egyéni döntés területe. Építésznek itt sok dolga már nincs. Az a kevés viszont nagyszerű lehet.
Nem tudom másnak mit jelent e kis ház - nekem az ismétlés helye lett. Az élmény, ha lehet így mondani, törékeny alkatú volt és erős ugyanakkor. Az erős emlékek pedig valahogy kifele vágynak. A kihelyezés megnyugvást hoz. A tudatlan megfogalmazás pillanatában ez csak annyi, hogy - jól van így. A viszony csak később alakul ki. Például egy ilyen a ránézés. A házból nézve lehet oda vágyakozni - ahogy visszalátogatni szeretnék. A visszanézés a házra, ahol lakom, pedig annak a honvágynak egy halvány érzése, ami gyötört odakint. A kert, ami átnéző-kertnek írható le ilyenkor - a távolság. És mindez most itt legyőzhetővé szelídítve. A Katsura-idézeten kell csak végigmenni.
Ahogy akkor hiányzott a hagyomány megnyugtató melege, most inkább kerülni igyekszem hatását. Részesévé úgysem válhatok, - ahogy sem a japánok sem a kínaiak nem részesei már saját tradíciójuknak - legfeljebb konzervatív lehetek. A valódi kultúrák mind kultuszok, valami rejtett középponttal, ami körül a dolgok rendben keringenek. Ha ez a nap elvész, akkor már a többi csak idő kérdése.
Több mint kétszáz év lehatároltság a shogunátusban. Rendszerezték viszonyaikat életük szinte valamennyi területén. A kidolgozott módszer az út. Ahogy a shinto az istenek útja, a bushido a harcosoké, a chado a teaivás útja. Dó- minden a maga útján. Az építészetben ez nem egyszerűen csak koordinált modulokat jelentett, hanem az anyagok, a formák, az arányok, a szerkezetek teljes szabványosítását, valamint ezeknek a szabvány-rendszereknek, ha lakóépületekről volt szó, társadalmi rang szerinti osztályozását. „Mi több, - írja Rudofsky - a szépséget sikerült rögzíteniük.” Szóval minél részletesebben kanonizált egy tradíció, annál kevésbé tart igényt a személyes invencióra, pontosabban formaadás helyett az adott formák viszonyának árnyalása lesz az egyéni döntés területe. Építésznek itt sok dolga már nincs. Az a kevés viszont nagyszerű lehet.
Nem tudom másnak mit jelent e kis ház - nekem az ismétlés helye lett. Az élmény, ha lehet így mondani, törékeny alkatú volt és erős ugyanakkor. Az erős emlékek pedig valahogy kifele vágynak. A kihelyezés megnyugvást hoz. A tudatlan megfogalmazás pillanatában ez csak annyi, hogy - jól van így. A viszony csak később alakul ki. Például egy ilyen a ránézés. A házból nézve lehet oda vágyakozni - ahogy visszalátogatni szeretnék. A visszanézés a házra, ahol lakom, pedig annak a honvágynak egy halvány érzése, ami gyötört odakint. A kert, ami átnéző-kertnek írható le ilyenkor - a távolság. És mindez most itt legyőzhetővé szelídítve. A Katsura-idézeten kell csak végigmenni.
Ahogy akkor hiányzott a hagyomány megnyugtató melege, most inkább kerülni igyekszem hatását. Részesévé úgysem válhatok, - ahogy sem a japánok sem a kínaiak nem részesei már saját tradíciójuknak - legfeljebb konzervatív lehetek. A valódi kultúrák mind kultuszok, valami rejtett középponttal, ami körül a dolgok rendben keringenek. Ha ez a nap elvész, akkor már a többi csak idő kérdése.
DISPLACE
kiállítási katalógus szöveg - Janesch Péter - 1999.
Kurátor: Klobusovszki Péter- Páldi Lívia - Grafika: Taraczky Dániel - Kortárs Művészeti Intézet Dunaújváros - 1999.04.16. / 1999.05.22.
kiállítási katalógus szöveg - Janesch Péter - 1999.
Kurátor: Klobusovszki Péter- Páldi Lívia - Grafika: Taraczky Dániel - Kortárs Művészeti Intézet Dunaújváros - 1999.04.16. / 1999.05.22.
|
|
A lopakodó* (az alig érzékelhető)
1974-ben indult a verseny egy újabb fordulója a két hatalom között az érzékek birodalmában. A védelem látni akart, a támadó eltűnni.
James Clerk Maxwell, XIX. századi skót fizikus képlete írta le először egy adott geometriai formáról visszaverődő elektromágneses sugárzás természetét. Ezt a számítást finomította tovább egy német tudós, Arnold Johannes Sommerfeld. Az 1960-as években a Moszkvai Sugárzástani Intézet vezető kutatója, Dr. Pjotr Ufimicsev a Maxwell-Sommerfeld képlet felhasználásával dolgozta ki a kétdimenziós sík-formák peremén keletkező elektromágneses sugár-áramlás mérésének módszerét. Ufimicsev tanulmányát 1966-ban publikálta Moszkvában. Ennek a fordítására bukkant rá kilenc évvel később a Lockheed repülőgépgyár kísérleti részlegének szorgalmas fiatal matematikusa, Denys Overholser. „Ben - újságolta a Skunk Works főnökének - ez az ember bemutatja nekünk hogy számoljunk pontos radar-keresztmetszetet a szárnyak felületén és élein ... bemutatja hogyan kell számítógép programot írni adott kétdimenziós alakzatokra. Ha egy repülőt síklapokból rakunk össze és minden lapra elvégezzük a számítást - a háromdimenziós testek és a síkgörbék adatai túl sok műveletet jelentettek volna az akkori számítógépeknek - megkapjuk a gép pontos radar-méretét.” A kidolgozott program az Echo I és a segítségével végrehajtott próba-mérések alakították az F-117, vagy ahogy még az elején hívtak, a Hopeless Diamond formáját.. A forma, ahogy kell, követi a funkciót - csak ez már nem a repülés, hanem az eltűnés tudománya. Szállni majd segít a számítógép.
A gyár klasszikus aerodinamikán nevelkedett mérnökei szenvedtek a látványtól. „A repülőgép esetében az igazi tanítás abban a logikában van, amely meghatározta a probléma felvetését és megoldását. - írja 1920-ban Le Corbusier - Először is meg kellett tanulnunk, hogy ne nézzük madárnak, vagy szitakötőnek, hanem repülőgépnek.” Ben Rich így emlékszik vissza 1975 május 5-ére, mikor Overholser és grafikus kollégája bemutatták irodájában az új gép első rajzait és a számításokat: „Na és milyenek a radar-számai?” kérdeztem. „Elég jók” mosolygott Denys huncutul. „Ha ezt a formát adnánk egy valóságos méretű vadászgépnek, milyen lenne a radar-jele ... mint mondjuk egy T-38-as gyakorlóé ... vagy mekkora?” Denys csak rázta a fejét. „Mégis ... mit jelentsen ez? A radar-képernyőn akkora lenne, mint egy ... micsoda? Mint egy keselyű, vagy egy sas, vagy bagoly, vagy mi?” „Ben” válaszolt hangosan nevetve, „olyan nagynak képzeld, mint egy sas szeme.”
Ez persze nem az a szem, amely nem lát ... az mindig a másiké.
*Az, hogy egy szomszédos ország légvédelme írás közben lelőtt egy Lopakodót most figyelmen kívül hagyható, ahogy az is, hogy Anonymust Péternek tartja a tudomány (aki Bélának írt)
1974-ben indult a verseny egy újabb fordulója a két hatalom között az érzékek birodalmában. A védelem látni akart, a támadó eltűnni.
James Clerk Maxwell, XIX. századi skót fizikus képlete írta le először egy adott geometriai formáról visszaverődő elektromágneses sugárzás természetét. Ezt a számítást finomította tovább egy német tudós, Arnold Johannes Sommerfeld. Az 1960-as években a Moszkvai Sugárzástani Intézet vezető kutatója, Dr. Pjotr Ufimicsev a Maxwell-Sommerfeld képlet felhasználásával dolgozta ki a kétdimenziós sík-formák peremén keletkező elektromágneses sugár-áramlás mérésének módszerét. Ufimicsev tanulmányát 1966-ban publikálta Moszkvában. Ennek a fordítására bukkant rá kilenc évvel később a Lockheed repülőgépgyár kísérleti részlegének szorgalmas fiatal matematikusa, Denys Overholser. „Ben - újságolta a Skunk Works főnökének - ez az ember bemutatja nekünk hogy számoljunk pontos radar-keresztmetszetet a szárnyak felületén és élein ... bemutatja hogyan kell számítógép programot írni adott kétdimenziós alakzatokra. Ha egy repülőt síklapokból rakunk össze és minden lapra elvégezzük a számítást - a háromdimenziós testek és a síkgörbék adatai túl sok műveletet jelentettek volna az akkori számítógépeknek - megkapjuk a gép pontos radar-méretét.” A kidolgozott program az Echo I és a segítségével végrehajtott próba-mérések alakították az F-117, vagy ahogy még az elején hívtak, a Hopeless Diamond formáját.. A forma, ahogy kell, követi a funkciót - csak ez már nem a repülés, hanem az eltűnés tudománya. Szállni majd segít a számítógép.
A gyár klasszikus aerodinamikán nevelkedett mérnökei szenvedtek a látványtól. „A repülőgép esetében az igazi tanítás abban a logikában van, amely meghatározta a probléma felvetését és megoldását. - írja 1920-ban Le Corbusier - Először is meg kellett tanulnunk, hogy ne nézzük madárnak, vagy szitakötőnek, hanem repülőgépnek.” Ben Rich így emlékszik vissza 1975 május 5-ére, mikor Overholser és grafikus kollégája bemutatták irodájában az új gép első rajzait és a számításokat: „Na és milyenek a radar-számai?” kérdeztem. „Elég jók” mosolygott Denys huncutul. „Ha ezt a formát adnánk egy valóságos méretű vadászgépnek, milyen lenne a radar-jele ... mint mondjuk egy T-38-as gyakorlóé ... vagy mekkora?” Denys csak rázta a fejét. „Mégis ... mit jelentsen ez? A radar-képernyőn akkora lenne, mint egy ... micsoda? Mint egy keselyű, vagy egy sas, vagy bagoly, vagy mi?” „Ben” válaszolt hangosan nevetve, „olyan nagynak képzeld, mint egy sas szeme.”
Ez persze nem az a szem, amely nem lát ... az mindig a másiké.
*Az, hogy egy szomszédos ország légvédelme írás közben lelőtt egy Lopakodót most figyelmen kívül hagyható, ahogy az is, hogy Anonymust Péternek tartja a tudomány (aki Bélának írt)
|
|
Michel Foucault a Mi a szerző? című 1969-es tanulmányában teszi fel a kérdést: nem lehetne revízió alá venni az alkotó szubjektum kiváltságait? A témához Beckett egyik megfogalmazását választotta mottóul: „Mit számít, ki beszél. Mondta valaki. Mit számít, ki beszél.” Számít, vagy nem? Mit számít, kit idéz? Mondta valaki. És mit számít, ki idézi, hogy mit számít, ki beszél? Mondta valaki.
|
|
Levél
/.../A nyúl, kérlek a nyúlalakúak (lagomorph) rendjébe tartozik - szőrzet borította lábak, résszerű, zárható orrlukak, hosszú fül, rövid farok (kembridzs szerint). Ezek közül most melyik legyen a cím? Felidéződött bennem még Morrison 1973-as gondolata. Azt figyelte meg, hogy az élettelen objektumoktól a vírusokon, az egysejtűeken át a többsejtű növényekig, állatokig, majd az emberig az úgynevezett D - vagyis a fejlettség - egyre nő. E tulajdonság jellemzésére a belső információtartalmat javasolta. Tehát azt mondja, hogy egy kődarab és egy kisnyúl között a bennük foglalt információmennyiség a legfőbb különbség, s ugyan ez vonatkozik egy élő és egy nem élő nyúlra is. Miszerint szerinte csak információinkat veszthetjük, amitől ő viszont biztos kicsit megnyugodott, lehajtotta a párnára a fejét és elaludt. Mi még nem tartunk itt. Az eset előtt javasoltam volna a Vis-Viva tételt, ahol a tényleges süllyedés egyenlő a potenciális emelkedéssel. Fizikai alap-megegyezés a mozgási- és a helyzeti-energia kérdésben. Egy ilyen képlet és divatos vonatkozás-gazdagsága szerencsés körülmények között ráirányíthatná a figyelmet mások mellett például a megfogalmazott és a szótlan tudás karakterére és viszonyaikra. Hogy a képlet, ez a megfogalmazott, csak tapasztalt, szótlan tudással írható meg, illetve, hogy ez a szótlan tudás a megfogalmazott felől nem igen érhető el. (Itt bukott meg nálam az iskola.) Na most a nyúlra simán mondhatjuk, hogy csendben van, de nagyon figyel, ha meg lát valamit akkor cipő. Tehát, ha NYUGALOM lenne a só címe, akkor a szélesebb közönséget nyugtathatnánk a nyúl-alom és az egy alom csörgőivel, az érzékenyebbeknek viszont /egy bakugrással/ nyújtanánk valamit./.../
nyúl-és-nyugalom-együtt izgalmából.
(yanesh_p@hotmail.com)
>From: "Peter Janesch" <yanesh_p@hotmail.com>
>To: "Kortars Muveszeti Intezet" <ica-d@mail.dunanet.hu>
>Subject: nyugalom
>Date: Wed, 24 Mar 1999
/.../A nyúl, kérlek a nyúlalakúak (lagomorph) rendjébe tartozik - szőrzet borította lábak, résszerű, zárható orrlukak, hosszú fül, rövid farok (kembridzs szerint). Ezek közül most melyik legyen a cím? Felidéződött bennem még Morrison 1973-as gondolata. Azt figyelte meg, hogy az élettelen objektumoktól a vírusokon, az egysejtűeken át a többsejtű növényekig, állatokig, majd az emberig az úgynevezett D - vagyis a fejlettség - egyre nő. E tulajdonság jellemzésére a belső információtartalmat javasolta. Tehát azt mondja, hogy egy kődarab és egy kisnyúl között a bennük foglalt információmennyiség a legfőbb különbség, s ugyan ez vonatkozik egy élő és egy nem élő nyúlra is. Miszerint szerinte csak információinkat veszthetjük, amitől ő viszont biztos kicsit megnyugodott, lehajtotta a párnára a fejét és elaludt. Mi még nem tartunk itt. Az eset előtt javasoltam volna a Vis-Viva tételt, ahol a tényleges süllyedés egyenlő a potenciális emelkedéssel. Fizikai alap-megegyezés a mozgási- és a helyzeti-energia kérdésben. Egy ilyen képlet és divatos vonatkozás-gazdagsága szerencsés körülmények között ráirányíthatná a figyelmet mások mellett például a megfogalmazott és a szótlan tudás karakterére és viszonyaikra. Hogy a képlet, ez a megfogalmazott, csak tapasztalt, szótlan tudással írható meg, illetve, hogy ez a szótlan tudás a megfogalmazott felől nem igen érhető el. (Itt bukott meg nálam az iskola.) Na most a nyúlra simán mondhatjuk, hogy csendben van, de nagyon figyel, ha meg lát valamit akkor cipő. Tehát, ha NYUGALOM lenne a só címe, akkor a szélesebb közönséget nyugtathatnánk a nyúl-alom és az egy alom csörgőivel, az érzékenyebbeknek viszont /egy bakugrással/ nyújtanánk valamit./.../
nyúl-és-nyugalom-együtt izgalmából.
(yanesh_p@hotmail.com)
>From: "Peter Janesch" <yanesh_p@hotmail.com>
>To: "Kortars Muveszeti Intezet" <ica-d@mail.dunanet.hu>
>Subject: nyugalom
>Date: Wed, 24 Mar 1999
|
|
(egzaltált) Kérdés (után)
A modernek hajója, a kevesebb több, a megszenvedett saját-utak után, túl a kevesebb kevés infantilizmusán, a dekonstruktivisták és posztorganikusok didaktikus laposságán, egyszerre benne az egyszer lírai- máskor brutális- sokszor luxus-minimalizmusban és az illuzionista virtuál-barokkban, a plusz-dimenziós kaland és a tájkép-telep elején, a kutató háttérbe húzódás, az eltűnés előtt - mi ez az érzés, mi ez az ostromló vágy valami valódi pompa, meleg, baráti ornamentika, vidám díszszemle után?
A modernek hajója, a kevesebb több, a megszenvedett saját-utak után, túl a kevesebb kevés infantilizmusán, a dekonstruktivisták és posztorganikusok didaktikus laposságán, egyszerre benne az egyszer lírai- máskor brutális- sokszor luxus-minimalizmusban és az illuzionista virtuál-barokkban, a plusz-dimenziós kaland és a tájkép-telep elején, a kutató háttérbe húzódás, az eltűnés előtt - mi ez az érzés, mi ez az ostromló vágy valami valódi pompa, meleg, baráti ornamentika, vidám díszszemle után?
|
|
Well they’re under starter’s orders for this very valuable Queen Victoria Handicap. And they’re off, and Queen Victoria got a clean jump off, followed by Queen Victoria, Queen Victoria and Queen Victoria. It’s Queen Victoria from Queen Victoria and Queen Victoria. It’s Queen Victoria making the early runnuing on the inside. And at the back Queen Victoria already a couple of length behind the leaders. Queen Victoria now moved up to challenge Queen Victoria with Queen Victoria losing ground. Queen Victoria tucked in neatly on the stand side with a clear view. Queen Victoria is still the back marker as they approach the halfway mark, but making ground now, suddenly pass Queen Victoria with Queen Victoria with Queen Victoria, Queen Victoria and Queen Victoria still well placed as they approach the first fence. And at the first fence it’s Queen Victoria just ahead of Queen Victoria and Queen Victoria falling away in third place. And Queen Victoria in the lead as they ...
Monthy Python’s Flying Circus - Volume Two / Forty-three
Mindjárt indul a Viktória Királynő hendikep. Elindultak! Viktória máris vezet, mögötte Viktória, Viktória és Viktória. Viktória fut a belső körön. Hátul Viktória lemaradt az élbolytól. Viktória fölzárkózik, és szorongatja Viktóriát, Viktória viszont hátrányba került. Viktória a tribün mellett. Félúton még mindig Viktória a sereghajtó, de most begyorsít, és lehagyja Viktóriát. Viktória, Viktória és Viktória ...
Monthy Python’s Flying Circus - Volume Two / Forty-three
Mindjárt indul a Viktória Királynő hendikep. Elindultak! Viktória máris vezet, mögötte Viktória, Viktória és Viktória. Viktória fut a belső körön. Hátul Viktória lemaradt az élbolytól. Viktória fölzárkózik, és szorongatja Viktóriát, Viktória viszont hátrányba került. Viktória a tribün mellett. Félúton még mindig Viktória a sereghajtó, de most begyorsít, és lehagyja Viktóriát. Viktória, Viktória és Viktória ...
|
|
Az érett stílusok és módok a kor, a hely, a lehetőségek - tehát egy határolt mező - belső igazságának formái. Ez a felmutatott igazság adja szépségüket. Ez a szilárd közmegegyezés. És ez a szépség, és ez a egyezés megnyugtat. A személyes mű azonban ennek mintha ellenében haladna - megtisztítja belső látásunkat az ismerősség bevonatától, ami eltakarja előlünk létezésünk igaziságát, és egy olyan világba tör be ahonnan nézve az ismerős világ káosz. És ez az igaziság vigasztal.
PARTICIPANTS AND RULES SHAPING MAN-MADE ENVIROMENT
| 111220_sfi_bw.pdf |
MIRROR
| mirror_12_8.pdf |
| mirror_12_8_pix.pdf |
BASIC INCOME
| basic-e-c-p.pdf |
Mirror
A documentary by PETER JANESCH
Mirror - A synopsis / 2012
Japan’s Ise Shrines / 2005
The Looking-Glass Goddess / 1993
Many people do not know about the most sacred tradition of Japan. Every twenty years the central set of buildings of Shinto, surrounded by four fences, and its treasures are remade, reconstructed and finally consecrated in the cedar forest of Ise, lying south of Tokyo, on the south-eastern shores of the Island. This will take place for the sixty-second time in 2013.
The shikinen sengu - a transmission process taking place during eight years and staged with over thirty rites - is an active practice of the history of cultures of unparalleled elaboration. If we consider the presented result including architecture, applied arts, installation and rites, everywhere we find extremely anesthetized concentrates in eternal purity. It is as if they have succeeded codifying beauty, as wrote one chronicler. It is wonderful in itself, but what is the secret
of this success?
In our film we look for general patterns of long-term, high-quality co-operation; features which show a direction to the respectable diligence working on the good operation of the common system.
East and West
Two sorts of approach to tradition. One guards the object, the other prefers to guard the knowledge needed to create the object. One evokes the closed, and thus sacrificed past, which the other prefers to keep alive renouncing the openness of change. One proceeds dying, the other lives standing. One mourns the loss of the unrepeatable and consoles itself with the next; the other operates the ever-returning incessantly. One counts with human time, the other counts with cosmic time.
Can the two be the same? It wants to know itself as well as the other one.
The contrast is between the melancholy of remembering (backward repetition) and the joy of repetition (forward remembering). On one side there is the hunger and infinity of the unfulfillable desire for knowledge, on the other side there is the calm and closeness of perfectionist minimalism.
After the 61st change in 1993, this time orders of magnitude higher number of publications have already appeared about the current, 62nd shikinen sengu and Ise. The different approaches include academic media and sociological studies, culture-historical descriptions, lyrical reflections by architects and artistic photo albums in marvelous publications. However, the greatest number of articles are one or two pages long summaries on some internet magazine and news portals. In addition to the extensive historical and aesthetic approach, as a complement, we will examine the phenomenon island from an aspect which can be inspiring for those researching the protocols of systems and calming for those admiring sustained operation. What is the most fascinating of all is the active practice on countless layers. The next opportunity to come as near it again will not arise until 2033, if all goes well.
Japan’s Ise Shrines
Ise lies centrally on Honshu, the main island of the
Japanese archipelago. Ise City is situated within the Ise
Shima National Park in the Mie Prefecture. Scattered
in and around Ise City are the well over a hundred
sacred sites which form the Ise ’family’ of Shrines,
collectively labelled the Ise Shrine, the Grand Shrine
of Ise, Ise Daijingu, Ise Jingu, Jingu, or, like the town
itself, just plain Ise. By far the most important
members of the ’family’ are the Naiku and Geku
Shrines
The Naiku Shrine, also known as the Inner Shrine, as
Kotaijingu or simply as the Naiku, is dedicated to
Amaterasu-no-Omikami, the Sun Goddess, and lies by
the Isuzu River. The Geku Shrine, the Outer Shrine,
Toyo-uke Daijungu, or just the Geku, is dedicated to
Toyouke-no-Omikami, the Goddess of Food, Clothing
and Housing. It is situated within the Ise City urban
area, on a large area of virgin territory, wooded
mountains, inaccessible to the public.
On each of these two large tracts of land stands an
inner precinct, with four wooden fences surrounding
the main sanctuary, the shoden, in which the holy
object representing the deity is enshrined. The Naiku
and the Geku inner precincts are similar in size, and
the structures are similar in appearance, but there are
some minor differences. Next to the fenced-in area lies
an alternate site of identical size to which the buildings
will move when the rite of moving the shrine, the
shikinen sengu takes place.
According to the myths the shrine to the Sun Goddess
was founded a few years before the beginning of the
Christian era. The Ise Shrines have been rebuilt since
690 A.D. Every twenty years an identical set of
buildings is constructed on the empty site. There is
always a group of structures on one of the two
identical sites, while the other site in principle stays
empty. When the deity is transferred to the new
repository, the older buildings are demolished.
It is the sanctuary where the sacred container holding
the august mirror – the symbol of the Sun Goddess – is
kept. The culmination of the shikinen sengu is the
night when the bearers transfer the treasures into the
new sanctuary. The sacred mirror in its wrapping and
container is borne by twelve priests who are
completely enveloped in a silk canopy so that the
sacred symbol is not exposed to vulgar gaze. This
white canopy is carried by twenty other priests. After
the white-curtained enclosure are carried the other
treasures – the sedge umbrella, shields, spears with
their banners, bows, arrows, and quivers. This unique
procedure is the survival of an archaic rite concerning
a sanctified article associated with the origin of the
shrine, while the boat shape is testimony to the ancient
belief that the Sun Goddess arrived by boat when she
came to the Province of Ise.
The major reason of the vicennial rebuilding of the
shrines is that nothing old, rotten, or shabby is suitable
for the place in which the kami are enshrined, as well
as the need to meet the requirements of making afresh
the material objects and ceremonial articles. In those
days when a generation was only twenty years, the
knowledge of architecture, as well as the techniques of
metal work, dyeing, weaving, lacquering, sword
making, and other crafts, had to be passed down from
one generation to the next.
The admired paradox of the shrines is that the brand
new buildings that are more than thirteen hundred
years old, are new in material, but ancient in form and
spirit. This ceremony, the preparations for which take
eight years, was last carried out in 1993, when the
sixty-first renewal took place and a new set of
buildings was consecrated. Subsequent to the sixty-first
renewal, the main sanctuaries in both the Naiku
and the Geku now stand towards the east, while the
western sites, called kodenchi, when empty, await the
sixty-second shikinen sengu, which will culminate in
the year 2013.
DIRECTIVE FOR THE DISESTABLISHMENT OF STATE SHINTO
ORDERS FROM THE SUPREME COMMANDER FOR THE ALLIED POWERS TO THE JAPANESE GOVERNMENT:
15 December 1945
MEMORANDUM FOR: Imperial Japanese Government
THROUGH: Central Liaison Office, Tokyo
SUBJECT: Abolition of Governmental Sponsorship,
Support, Perpetuation, Control, and Dissemination of State Shinto
1.
In order to free the Japanese people from direct or indirect compulsion to believe or profess to believe in a religion or cult officially designated by the state, and In order to lift from the Japanese people the burden of compulsory financial support of an ideology which has contributed to their war guilt, defeat, suffering, privation, and present deplorable condition, and
In order to prevent recurrence of the perversion of Shinto theory and beliefs into militaristic and ultra-nationalistic propaganda designed to delude the Japanese people and lead them into wars of aggression, and In order to assist the Japanese people in a re-dedication of their national life to building a new Japan based upon ideals of perpetual peace and democracy,
It is hereby directed that:
a. The sponsorship, support, perpetuation, control, and dissemination of Shinto by the Japanese national, prefectual, and local governments, or by public officials, subordinates, and employees acting in their official capacity are prohibited and will cease immediately.
b. All financial support from public funds and all official affiliation with Shinto and Shinto shrines are prohibited and will cease immediately.
c. All propagation and dissemination of militaristic and ultra-nationalistic ideology in Shinto doctrines, practices, rites, ceremonies, or observances, as well as in the doctrines, practices, rites, ceremonies and observances of any other religion, faith, sect, creed, or philosophy, are prohibited and will cease immediately.
d. The Religious Functions Order relating to the Grand Shrine of Ise and the Religious Functions Order relating to State and other Shrines will be annulled.
e. The Shrine Board of the Ministry of Home Affairs will be abolished, and its present functions, duties, and administrative obligations will not be assumed by any other governmental or tax-supported agency.
f. All public educational institutions whose primary function is either the investigation and dissemination of Shinto or the training of a Shinto priesthood will be abolished and their physical properties diverted to other uses. Their present functions, duties, and administrative obligations will not be assumed by any other governmental or tax-supported agency.
g. Private educational institutions for the investigation and dissemination of Shinto and for the training of priesthood for Shinto will be permitted and will operate with the same privileges and be subject to the same controls and restrictions as any other private educational institution having no affiliation with the government; in no case, however, will they receive support from public funds, and in no case will they propagate and disseminate militaristic and ultra-nationalistic ideology.
h. The dissemination of Shinto doctrines in any form and by any means in any educational institution supported wholly or in part by public funds is prohibited and will cease immediately.
(1) All teachers' manuals and text-books now in use in any educational institution supported wholly or in part by public funds will be censored, and all Shinto doctrine will be deleted. No teachers' manual or text-book which is published in the future for use in such institutions will contain any Shinto doctrine.
(2) No visits to Shinto shrines and no rites, practices, or ceremonies associated with Shinto will be conducted or sponsored by any educational institution supported wholly or in part by public funds.
i. Circulation by the government of "The Fundamental Principles of the National Structure", "The Way of the Subject", and all similar official volumes, commentaries, interpretations, or instructions on Shinto is prohibited.
j. The use in official writings of the terms "Greater East Asia War", "The Whole World under One Roof", and all other terms whose connotation in Japanese is inextricably connected with State Shinto, militarism, and ultra-nationalism is prohibited and will cease immediately.
k. God-shelves (kamidana) and all other physical symbols of State Shinto in any office, school institution, organization, or structure supported wholly or in part by public funds are prohibited and will be
removed immediately.
l. No official, subordinate, employee, student, citizen, or resident of Japan will be discriminated against because of his failure to profess and believe in or participate in any practice, rite, ceremony, or observance of State Shinto or of any other religion.
m. No official of the national, prefectural, or local government, acting in his public capacity, will visit any shrine to report his assumption of office, to report on conditions of government, or to participate as a representative of government in any ceremony or observance.
2.
a. The purpose of this directive is to separate religion from the state to prevent misuse of religion for political ends, and to put all religions, faiths, and creeds upon exactly the same legal basis, entitled to precisely the same opportunities and protection. It forbids affiliation with the government and the propagation and dissemination of militaristic and ultra-nationalistic ideology not only to Shinto but to the followers of all religions, faiths, sects, creeds, or philosophies.
b. The provisions of this directive will apply with equal force to all rites, practices, ceremonies, observances, beliefs, teachings, mythology, legends, philosophy, shrines, and physical symbols associated with Shinto.
c. The term State Shinto within the meaning of this directive will refer to that branch of Shinto which by official acts of the Japanese Government has been differentiated from the religion of Shrine Shinto and has been classified as a non-religious national cult commonly known as State Shinto or National Shinto.
d. The term Shrine Shinto will refer to that branch of Shinto which by popular belief, legal commentary, and the official acts of the Japanese Government has been recognized to be a religion.
e. Pursuant to the terms of Article I of the Basic Directive on "Removal of Restrictions on Political, Civil, and Religious Liberties" issued on 4 October 1945 by the Supreme Commander for the Allied Powers in which the Japanese people were assured complete religious freedom,
(1) Shrine Shinto will enjoy the same protection as any other religion.
(2) Shrine Shinto, after having been divorced from the state and divested of its militaristic and ultra-nationalistic elements, will be recognized as a religion if its adherents so desire and will be granted the same protection as any other religion in so far as it may in fact be the philosophy or religion of Japanese individuals.
f. Militaristic and ultra-nationalistic ideology, as used in this directive, embraces those teachings, beliefs, and theories, which advocate or justify a mission on the part of Japan to extend its rule over other nations and peoples by reason of:
(1) The doctrine that the Emperor of Japan is superior to the
heads of other states because of ancestry, descent, or special origin.
(2) The doctrine that the people of Japan are superior to the people of other lands because of ancestry, descent, or special
origin.
(3) The doctrine that the islands of Japan are superior to other lands because of divine or special origin.
(4) Any other doctrine which tends to delude the Japanese people into embarking upon wars of aggression or to glorify the use of force as an instrument for the settlement of disputes with other people.
3.
The Imperial Japanese Government will submit a comprehensive report to this Headquarters not later than 15 March 1946
describing in detail all action taken to comply with all provisions of this directive.
4.
All officials, subordinates and employees of the Japanese national prefectural, and local governments, all teachers and education officials and all citizens and residents of Japan will be held personally accountable for compliance with the spirit as well as the letter of all provisions of this directive.
FOR THE SUPREME COMMANDER:
[Signed] H. W. Allen
Colonel, A.G.D.,
Asst. Adjutant General
IMPERIAL EDICT
Facing now a new year, we recall how, at the
beginning of the Meiji Era, Emperor Meiji deigned to
hand down the Charter Oath in Five Articles as the
policy of the state.
He declared:
1. Conference shall be inaugurated widely, and
all things shall be settled by public discussion.
2. Upper and lower classes shall be of one
mind, and governmental administration shall
be carried out vigorously.
3. Each and every person, in one and the same
manner, beginning with the civil and military
authorities and extending to all the masses,
shall have opportunity to realize his
aspirations, that the human spirit be not
frustrated.
4. The evil practices of former times shall be
broken down, and everything shall be founded
on the just and equitable principles of nature.
5. Knowledge shall be sought throughout the
world, that the foundations of imperial rule
may be strengthened.
His majesty's wishes were impartial and just. What
can we add to them? We herewith renew the oath and
resolve on the promotion of the welfare of the nation.
At all costs we must pattern our actions according to
the spirit of the Charter oath, we must leave behind the
evil practices of former years, we must foster the will
of the people, raise up government and people, and
marry through in the spirit of peace, we must enrich
education and strengthen the foundations of culture,
and thus undertake the advancement of the life of the
people and the establishment of a new Japan.
Cities and towns, large and small, that have sustained
the ravages of war, the sufferings of an afflicted
people, the stagnation of industry, the lack of food, the
growing trend of unemployment — all this wounds the
heart. Yet we doubt not that if our countrymen (zaga
kokumin), by squarely facing the ordeals of the present
and by firmly resolving to seek civilization through
peace, bring this resolution to good issue, then not only
for our country but also for all mankind a bright future
will open up.
Moreover, we know that the spirit of love of home and
the spirit of love of country are especially strong in our
nation. Now in truth is the time for expanding this and
for putting forth sacrificial efforts for the
consummation of the love of mankind. When we
reflect on the results of the long-continued war which
has ended in our defeat (haiboku), we fear that there is
danger that our people find the situation hard to bear
and that they sink to the depths of discouragement. As
the winds of adversity gradually heighten, there is peril
in the weakening of moral principles and the marked
confusion of thought that they bring.
We stand together with you our countrymen. Our
gains and losses have ever been one. We desire that
our woe and weal should be shared. The bonds
between us and our countrymen have been tied
together from first to last by mutual trust and affection.
They do not originate in mere myth and legend. They
do not have their basis in the fictitious ideas that the
emperor is manifest god (akitsu mikami) and that the
Japanese people are a race superior to other races and
therefore destined to rule the world.
In order to alleviate the trials and sufferings of the
people, my government will exhaust all means for
devising every kind of plan and program. At the same
time, it is our wish that our countrymen should trample
disaster underfoot and rise above it, and that they
should go forward bravely in making good the
suffering of the present and in building up industry and
civilization. In the development of the characteristics
of tolerance and mutual forgiveness, in mutual
dependence and assistance, in the unity of the civil life
of our country - in these things there is well revealed
the true worth of our supreme tradition, for which we
are not ashamed. We doubt not that herein is the
reason why in truth our countrymen can make a
tremendous contribution to the happiness and progress
of mankind.
Plans for the year are made at the beginning of the
year. We earnestly desire that our countrymen, on
whom we rely, may have the same purpose as
ourselves, that we personally take warning and that we
personally take heart in order that we may bring to
fulfillment this great task.
January 1, 1946
Imperial Sign Manual, Imperial Seal
Countersigned by
The Prime Minister
Other Cabinet Ministers
THE SITE
By the banks of the limpid Isuzu River, amid dense forests at the loot of Mount Kamiji and Mount Shimaji stands the Ise Shrine. Its appearance only a little changed since remote antiquity. The Naiku (Inner Shrine), dedicated to the worship of Amaterasu-Omikarni (Heaven-Illuminating Goddess), Sun Goddess and legendary ancestress of the Imperial House, is on the east bank of the river. About four miles away, across the river, against the background of the hill Takakura, lies the Geku (Outer Shrine), in which Toyouke-Omikami, Goddess of Cereals, is venerated.
The mysterious and awe-inspiring innermost sanctums of the two shrines are set far back in the forests, enclosed by fences, four deep. Inside are the two main sanctuaries, surrounded by subsidiary buildings: no ordinary person is allowed to enter here.
The buildins at both shrines are very old and very new. They are very old because they are identical with the ones that stood there at least as early as 685. They are archaically pure. They are very new, because they are ceremonially rebuilt every twenty years. Carpenters - in spotless white - repair to the sacred forests on the Kiso Mountains to cut the new timber. They bathe frequently; if blood should fall on any stick, it would be rejected.
Two alternately used enclosures stand side by side. In the empty one the new group of buildings is made in the image of the existing ones. At the night of change the simple symbols of the godly presence are transferred to the new shrine. Then the old buildings are dismantled.
THE FENCE
The Naiku and Geku compounds of Ise Jingu are enclosed by four wooden fences. The outermost fence (Itagaki, or Plank Fence) surrounds the entire precinct, including the other fences, and is the only fence through which worshipers may pass. There are three inner fences: the outer fence (Tono Tamagaki, or Outer Jewel Fence), the inner fence (Uchi Tamagaki, or Inner Jewel Fence), and the innermost fence (Mizugaki, or Fence of Excelence) which enclose the shoden and other buildings of the inner precinct. Nearing the shrine, one becomes increasingly aware of the enclosed space, punctuated at intervals by a series of partitions. The gaps between fence boards and posts become perceptibly narrower in each fence, and the innermost fence effectively hides all but the roofs of the
shrines from view.
THE PILLAR THE MIRROR
A wooden post, called shin-no-mihashira (sacred central post, or heart pillar), stands under the middle of the floor of both the Naiku and the Geku main sanctuary buildings, a feature not found in any of the other sanctuaries. The holy object of the Naiku, the mirror, rests directly above the post in a cylinder of cryptomeria wood on a wooden stand resembling a boat in shape. The shin-no-mihashira are a secret of secrets, and although there is no way of knowing for sure, they are said to be posts of plain wood, about seven feet in length, the lower half buried in the ground and the upper standing free, not touching the floor above. Many layers of silk are reportedly wrapped around the posts, into which branches of the sakaki tree (the 'golden bough' of Japan) are inserted. Clay tablets are then heaped around, and the whole is protected by a wooden fence. All we can see of them are these wooden fences under the raised floors of the main sanctuaries and in the middle of the alternate sites; in the latter they are covered by small roofs resting on top of the fences.
THE MYTH THE REGALIA
The Ama-no-iwato ("Heavenly Stone Cave") myth(1) tells, that when Amaterasu hid herself in the heavenly stone cave, Omoikane, child of Takami-Musubi, ordered Futodama to root up and bring back a sakaki tree from Ame-no-kagu-yama hang a mirror on its branches, and set it up in front of the stone cave. The deity Arne-no-uzume then exposed her breasts and dropped her clothes in a frenzied, shamanistic dance. The laughter and excitement of the gods watching this spectacle succeeded in enticing Amaterasu out of the cave. This Ame-no-uzume was a miko(2).
(1) The myths of trying to draw Amaterasu out of the cave with sakaki or himorogi, and of the Heavenly Grandson leaving his rock abode in Heaven and descending to a mountain top, seem to point toward a shift in symbolism from Iwakura to himorogi, from stone to wood, from a southern animistic to a northen shamanistic symbolism.
(2) Mikoi female mediums. act as go-betweens.
THE REPETITION THE PERIOD
The practice of completely rebuilding Ise Jingu every twenty years is unique among shrines in Japan today and is one of Isea most distinctive features, To accommodate this periodic reconstruction, known as shikinen sengu, the shrine compounds of both the Naiku and the Geku are divided into eastern and western sectors. While one sector is in use, the other is kept empty. and the wide. fallow plot of open ground covered by white gravel, adjacent to the shrine precinct currently in use, is a sight peculiar to Ise.
VISITORS
"Crossing the bridge over the aver Isuzu and passing beneath the first tiara he finds himself
unconsciously lapsing into silence, preoccupied with the sound he is making Though he may try to
speak with his companion, the noise of the pebbles makes hearing difficult. So he walks on in
silence, straight ahead down the long avenue of cryptomerias The crunching of the pebbles actually
heightens the impression of stillness all about him, eventually, drawn into the monotonous repetition
of the sound he produces, he forgets all conversation. A little further on. another sound begins to
obliterate the sound of the pebbles: the rippling murmur of the lsuzu where it draws close to the road.
At this spot, known as Mitarashi. he dips his hands in the stream as a token of physical purification,
and in so doing is brought into still closer communion with Nature. Back on the path, he finds the
cryptomerias crowding about him even more thickly. Great trees, centuries old, press together above
his head, and in the tenebrous light that fitters through them he feels himself carried back to those
dim, primitive ages before man had learned to clothe his thoughts in words."
(Noboru Kawazoe)
"At the time of my first visit in 1934, Ise was the symbol of the Japanese state and its
ultranationalistic ideology, and its oppressive authority weighed heavily on the hearts of those who
worshiped there. As a young boy growing up then, I remember how relentless indoctrination had
instilled in us such a fearful reverence for the awesome prestige of Japan's most sacred shrine that
my chest tightened with apprehension upon crossing the Isuzu River. The clatter of the pebbles that I
turned underfoot as I approached the shoden disturbed the solemn stillness of the shrine precinct,
echoing cerily the mounting tension I felt. Even in the middle of the day, the giant cryptomeria that
crowd the approach to the shrine near the outermost wooden fence created an impression of
darkness. When I stepped into their shadow, I could feel myself drawing nearer some frightful
presence."
(Yasutada Watanabe)
"What is it that captivates the soul and imagination at Ise? Why is it different from any other shrine?
The exquisite natural setting, the awesome majesty of the towering trees, the simplicity of the pure
Shinto architecture - all this exist in other places as well. Yet here there is something more. In this
tranquil forest, the multitudes come without display and pay their respect in unending succession.
Here one can gain the feeling of identity with the ages, the sense of history, the continuity of the life
of a whole people."
(Felicia G. Bock)
"There is nothing imposing but the space, the silence, and the suggestion of the past."
(Lafcadio Hearn)
THE STATE SHINTO THE SINGLE ROOF
The elaboration of a Shinto theology in the eighteenth century and the rapid growth of a strong national consciousness in nineteenth-century Japan led to Stale Shinto and encouraged the uncritical acceptance of a national mythology as factual, culminating in the 1930's in the unhappy wedding of Shinto ideology to militaristic goals.
"What are the deep shadows hanging over Ise as against the limitless radiance of the Parthenon?"
(Wafter Gropus)
We solemnly announce:
'The Heavenly Deities and the Great Ancestress
[Amaterasii Omikami] established the throne and
made the succession secure. The line of Emperors
in unbroken succession entered into possession
thereof and handed it on. Religious ceremonies
and government were one and the same (saisei
itchi), and the innumerable subjects were united.
Government and education were clear to those
above, while below them the manners and customs
of the people were beautiful. Beginning with the
Middle Ages, however, there were sometimes
seasons of decay alternating with seasons of
progress. Sometimes the Way was plain,
sometimes, darkened; and the period in which
government and education failed to flourish was
long.
Now in the cycle of fate, all things have become
new. Polity and education must be made clear to
the nation, and the Great Way of obedience to the
gods must be promulgated. Therefore we newly
appoint propagandists (the National Teachers of
the Great Promulgation Campaign, kyodoshoku)
to proclaim this to the nation. Do you our subjects
keep this commandment in mind?
(An imperial edict in the third year of Meiji -1870)
The Japanese nation was a single great race-family presided over by the father-emperor. While all
were subjects of the Tenno, the vast majority were at the same time his actual blood-relation. The
nation had a one-tribe origin. At the center of the tribe was the imperial family, and at the head was
the emperor. Thus, while the people revered the emperor as sacred or kami, they clung to him and
depended on him as their father. Corresponding to the emperor's fatherly love for his children, it was
the delight of the subjects to call themselves his babes - his aka-chan or "little red ones".
In the spring of 1940 a monument to the spirit of "the whole world under one roof" was erected in
the city of Miyazaki, Kyushu. It stands on Hakko Hill in the form of a great tower of ferroconcrete,
overlooking the Hyuga Straits and rising to a height of more than a hundred feet. On each of the four
sides of the pillar is set a representation of a human figure, symbolizing the four primary agencies
wherewith Japan attains the realization of her mission in the world: commerce and industry, fishing,
agriculture and war.
The consummation of the Three-Power Pact between Germany, Italy and Japan was made known to
the Japanese nation by an imperial edict. issued on September 27, 1940. The opening words declare:
"To enhance justice on earth and make of the world one household is the great injunction,
bequeathed by Our Impenal Ancestors, which We lay to heart day and night".
THE RITES OF RENEWAL
The rebuilding of 1953 marked a historic recovery, since the Occupation authorities had decreed separation of all shrines from the state and had deprived them of official support. Most of the funds for this rebuilding came from individual donations made by some ten million people.
The reconstruction of the shrine buildings and the remaking of their treasures and furnishings for the 1973 ceremonies reached a cost almost beyond imagination.
The preparations began in 1965, eight years beforehand. In 1966, and in each succeeding year, the Emperor and Empress contributed from their private purse toward the rebuilding expenses, making an especially large donation in 1972. This benefaction, and the cumulative conributions of worshipers and the fund-raising campaign of the support society, the Ise Jingu Sukei-kai, have raised a sum wich is reckoned in billions of yen. One published account mentioned a figure of ¥ 4.500 million.
Activities in anticipation of the vicennial event began in 1965. The first of a series of thirty-two special festivals and ceremonies were then held, when the Yamaguchi-sai and Konomoto-sai festivals took place in the remote forests of the Kiso mountains prior to cutting the first timbers.
The years of building and of remaking treasures were climaxed in the Shrine Removal Ceremony held at the Naiku on 2. October 1973.
"Tuesday, 2 October, dawned bright and fair, although it had rained during the two previous days in
the Ise region. The air was pleasantly warm at midday as the worshipers from all over the country
began to converge on Ujiyamada to make their way to the Grand Shrine. If the crowd looked well
dressed, it was because these people were benefactors of the Grand Shrine, either by contributions or
services, and had recived formal invitations to the event. Along with the invitation had come
instructions regarding deportment and dress - gentlemen had to wear a morning coat, while, in the
case at ladies, a formal kimono or Western dress was required.
After passing through the second and third torii along the path to the main sanctuary, we reached the
huge wooden platform built for the occasion to seat some three thousand or more invited guests. In
the gathering darkness, fires were lighted at the foot of each stairway leading to the old and new
shrines. At 6.00 P. M., the sound of drum beats heralded the beginning or the grand procession. The
first ceremony consisted of distributing symbolic offerings to all the participants.
The waiting period during which the participants were within the sacred enclosure seemed
interminable. During this time, the Imperial Messenger was offering the Emperor's prayer to the Sun
Goddess, beseeching her to move to the newly erected sanctuary that had been prepared and
furnished for her. Then the door of the sanctuary was opened by two high-priests and the Mistress of
Ceremonies entered, followed by ten high-priests to prepare the transfer of the sacred symbol of the
goddess from the old sanctuary to the new.
Finally, at the stroke of eight o'clock, all outside lighting, lanterns, and torches were extinguished.
The darkness was complete exept for the small flicker of the bonfire at the foot of each stairway.
Absolute stillness fell upon the crowd of onlookers. After a few moments the silence was broken by
the faint note or the flutes, whose plaintive two-note melody (a very slow do... re... repeated over and
aver to the rhythm of the marching) was the only audible accompaniment. While the officiating
participants were within the sanctuary, attendants had carpeted the route by spreading a cloth runner
along the entire length of the path from the old sanctuary to the steps of the new. Pine torches
suddenly lighted up this path as the dignitaires emerged from the old gate and the procession of
priests bearing the sacred symbol and the treasures came forth.
The sacred mirror in its wrapping and container was borne by twelve priests who were completely
enveloped in a silk canopy so that the sacred symbol was not exposed to vulgar gaze. This white
canopy was carried by another twenty priests. Preceding this part of the procession were priests
carrying the sacred silk umbrella and the long-handled silken screens. As this most solemn part of
the procession passed, the stillness was broken as many of the faithful reverently clapped their hands
while they bowed their heads to acknowledge the presence of divinity."
(Felicia G.Bock)
A documentary by PETER JANESCH
Mirror - A synopsis / 2012
Japan’s Ise Shrines / 2005
The Looking-Glass Goddess / 1993
Many people do not know about the most sacred tradition of Japan. Every twenty years the central set of buildings of Shinto, surrounded by four fences, and its treasures are remade, reconstructed and finally consecrated in the cedar forest of Ise, lying south of Tokyo, on the south-eastern shores of the Island. This will take place for the sixty-second time in 2013.
The shikinen sengu - a transmission process taking place during eight years and staged with over thirty rites - is an active practice of the history of cultures of unparalleled elaboration. If we consider the presented result including architecture, applied arts, installation and rites, everywhere we find extremely anesthetized concentrates in eternal purity. It is as if they have succeeded codifying beauty, as wrote one chronicler. It is wonderful in itself, but what is the secret
of this success?
In our film we look for general patterns of long-term, high-quality co-operation; features which show a direction to the respectable diligence working on the good operation of the common system.
East and West
Two sorts of approach to tradition. One guards the object, the other prefers to guard the knowledge needed to create the object. One evokes the closed, and thus sacrificed past, which the other prefers to keep alive renouncing the openness of change. One proceeds dying, the other lives standing. One mourns the loss of the unrepeatable and consoles itself with the next; the other operates the ever-returning incessantly. One counts with human time, the other counts with cosmic time.
Can the two be the same? It wants to know itself as well as the other one.
The contrast is between the melancholy of remembering (backward repetition) and the joy of repetition (forward remembering). On one side there is the hunger and infinity of the unfulfillable desire for knowledge, on the other side there is the calm and closeness of perfectionist minimalism.
After the 61st change in 1993, this time orders of magnitude higher number of publications have already appeared about the current, 62nd shikinen sengu and Ise. The different approaches include academic media and sociological studies, culture-historical descriptions, lyrical reflections by architects and artistic photo albums in marvelous publications. However, the greatest number of articles are one or two pages long summaries on some internet magazine and news portals. In addition to the extensive historical and aesthetic approach, as a complement, we will examine the phenomenon island from an aspect which can be inspiring for those researching the protocols of systems and calming for those admiring sustained operation. What is the most fascinating of all is the active practice on countless layers. The next opportunity to come as near it again will not arise until 2033, if all goes well.
Japan’s Ise Shrines
Ise lies centrally on Honshu, the main island of the
Japanese archipelago. Ise City is situated within the Ise
Shima National Park in the Mie Prefecture. Scattered
in and around Ise City are the well over a hundred
sacred sites which form the Ise ’family’ of Shrines,
collectively labelled the Ise Shrine, the Grand Shrine
of Ise, Ise Daijingu, Ise Jingu, Jingu, or, like the town
itself, just plain Ise. By far the most important
members of the ’family’ are the Naiku and Geku
Shrines
The Naiku Shrine, also known as the Inner Shrine, as
Kotaijingu or simply as the Naiku, is dedicated to
Amaterasu-no-Omikami, the Sun Goddess, and lies by
the Isuzu River. The Geku Shrine, the Outer Shrine,
Toyo-uke Daijungu, or just the Geku, is dedicated to
Toyouke-no-Omikami, the Goddess of Food, Clothing
and Housing. It is situated within the Ise City urban
area, on a large area of virgin territory, wooded
mountains, inaccessible to the public.
On each of these two large tracts of land stands an
inner precinct, with four wooden fences surrounding
the main sanctuary, the shoden, in which the holy
object representing the deity is enshrined. The Naiku
and the Geku inner precincts are similar in size, and
the structures are similar in appearance, but there are
some minor differences. Next to the fenced-in area lies
an alternate site of identical size to which the buildings
will move when the rite of moving the shrine, the
shikinen sengu takes place.
According to the myths the shrine to the Sun Goddess
was founded a few years before the beginning of the
Christian era. The Ise Shrines have been rebuilt since
690 A.D. Every twenty years an identical set of
buildings is constructed on the empty site. There is
always a group of structures on one of the two
identical sites, while the other site in principle stays
empty. When the deity is transferred to the new
repository, the older buildings are demolished.
It is the sanctuary where the sacred container holding
the august mirror – the symbol of the Sun Goddess – is
kept. The culmination of the shikinen sengu is the
night when the bearers transfer the treasures into the
new sanctuary. The sacred mirror in its wrapping and
container is borne by twelve priests who are
completely enveloped in a silk canopy so that the
sacred symbol is not exposed to vulgar gaze. This
white canopy is carried by twenty other priests. After
the white-curtained enclosure are carried the other
treasures – the sedge umbrella, shields, spears with
their banners, bows, arrows, and quivers. This unique
procedure is the survival of an archaic rite concerning
a sanctified article associated with the origin of the
shrine, while the boat shape is testimony to the ancient
belief that the Sun Goddess arrived by boat when she
came to the Province of Ise.
The major reason of the vicennial rebuilding of the
shrines is that nothing old, rotten, or shabby is suitable
for the place in which the kami are enshrined, as well
as the need to meet the requirements of making afresh
the material objects and ceremonial articles. In those
days when a generation was only twenty years, the
knowledge of architecture, as well as the techniques of
metal work, dyeing, weaving, lacquering, sword
making, and other crafts, had to be passed down from
one generation to the next.
The admired paradox of the shrines is that the brand
new buildings that are more than thirteen hundred
years old, are new in material, but ancient in form and
spirit. This ceremony, the preparations for which take
eight years, was last carried out in 1993, when the
sixty-first renewal took place and a new set of
buildings was consecrated. Subsequent to the sixty-first
renewal, the main sanctuaries in both the Naiku
and the Geku now stand towards the east, while the
western sites, called kodenchi, when empty, await the
sixty-second shikinen sengu, which will culminate in
the year 2013.
DIRECTIVE FOR THE DISESTABLISHMENT OF STATE SHINTO
ORDERS FROM THE SUPREME COMMANDER FOR THE ALLIED POWERS TO THE JAPANESE GOVERNMENT:
15 December 1945
MEMORANDUM FOR: Imperial Japanese Government
THROUGH: Central Liaison Office, Tokyo
SUBJECT: Abolition of Governmental Sponsorship,
Support, Perpetuation, Control, and Dissemination of State Shinto
1.
In order to free the Japanese people from direct or indirect compulsion to believe or profess to believe in a religion or cult officially designated by the state, and In order to lift from the Japanese people the burden of compulsory financial support of an ideology which has contributed to their war guilt, defeat, suffering, privation, and present deplorable condition, and
In order to prevent recurrence of the perversion of Shinto theory and beliefs into militaristic and ultra-nationalistic propaganda designed to delude the Japanese people and lead them into wars of aggression, and In order to assist the Japanese people in a re-dedication of their national life to building a new Japan based upon ideals of perpetual peace and democracy,
It is hereby directed that:
a. The sponsorship, support, perpetuation, control, and dissemination of Shinto by the Japanese national, prefectual, and local governments, or by public officials, subordinates, and employees acting in their official capacity are prohibited and will cease immediately.
b. All financial support from public funds and all official affiliation with Shinto and Shinto shrines are prohibited and will cease immediately.
c. All propagation and dissemination of militaristic and ultra-nationalistic ideology in Shinto doctrines, practices, rites, ceremonies, or observances, as well as in the doctrines, practices, rites, ceremonies and observances of any other religion, faith, sect, creed, or philosophy, are prohibited and will cease immediately.
d. The Religious Functions Order relating to the Grand Shrine of Ise and the Religious Functions Order relating to State and other Shrines will be annulled.
e. The Shrine Board of the Ministry of Home Affairs will be abolished, and its present functions, duties, and administrative obligations will not be assumed by any other governmental or tax-supported agency.
f. All public educational institutions whose primary function is either the investigation and dissemination of Shinto or the training of a Shinto priesthood will be abolished and their physical properties diverted to other uses. Their present functions, duties, and administrative obligations will not be assumed by any other governmental or tax-supported agency.
g. Private educational institutions for the investigation and dissemination of Shinto and for the training of priesthood for Shinto will be permitted and will operate with the same privileges and be subject to the same controls and restrictions as any other private educational institution having no affiliation with the government; in no case, however, will they receive support from public funds, and in no case will they propagate and disseminate militaristic and ultra-nationalistic ideology.
h. The dissemination of Shinto doctrines in any form and by any means in any educational institution supported wholly or in part by public funds is prohibited and will cease immediately.
(1) All teachers' manuals and text-books now in use in any educational institution supported wholly or in part by public funds will be censored, and all Shinto doctrine will be deleted. No teachers' manual or text-book which is published in the future for use in such institutions will contain any Shinto doctrine.
(2) No visits to Shinto shrines and no rites, practices, or ceremonies associated with Shinto will be conducted or sponsored by any educational institution supported wholly or in part by public funds.
i. Circulation by the government of "The Fundamental Principles of the National Structure", "The Way of the Subject", and all similar official volumes, commentaries, interpretations, or instructions on Shinto is prohibited.
j. The use in official writings of the terms "Greater East Asia War", "The Whole World under One Roof", and all other terms whose connotation in Japanese is inextricably connected with State Shinto, militarism, and ultra-nationalism is prohibited and will cease immediately.
k. God-shelves (kamidana) and all other physical symbols of State Shinto in any office, school institution, organization, or structure supported wholly or in part by public funds are prohibited and will be
removed immediately.
l. No official, subordinate, employee, student, citizen, or resident of Japan will be discriminated against because of his failure to profess and believe in or participate in any practice, rite, ceremony, or observance of State Shinto or of any other religion.
m. No official of the national, prefectural, or local government, acting in his public capacity, will visit any shrine to report his assumption of office, to report on conditions of government, or to participate as a representative of government in any ceremony or observance.
2.
a. The purpose of this directive is to separate religion from the state to prevent misuse of religion for political ends, and to put all religions, faiths, and creeds upon exactly the same legal basis, entitled to precisely the same opportunities and protection. It forbids affiliation with the government and the propagation and dissemination of militaristic and ultra-nationalistic ideology not only to Shinto but to the followers of all religions, faiths, sects, creeds, or philosophies.
b. The provisions of this directive will apply with equal force to all rites, practices, ceremonies, observances, beliefs, teachings, mythology, legends, philosophy, shrines, and physical symbols associated with Shinto.
c. The term State Shinto within the meaning of this directive will refer to that branch of Shinto which by official acts of the Japanese Government has been differentiated from the religion of Shrine Shinto and has been classified as a non-religious national cult commonly known as State Shinto or National Shinto.
d. The term Shrine Shinto will refer to that branch of Shinto which by popular belief, legal commentary, and the official acts of the Japanese Government has been recognized to be a religion.
e. Pursuant to the terms of Article I of the Basic Directive on "Removal of Restrictions on Political, Civil, and Religious Liberties" issued on 4 October 1945 by the Supreme Commander for the Allied Powers in which the Japanese people were assured complete religious freedom,
(1) Shrine Shinto will enjoy the same protection as any other religion.
(2) Shrine Shinto, after having been divorced from the state and divested of its militaristic and ultra-nationalistic elements, will be recognized as a religion if its adherents so desire and will be granted the same protection as any other religion in so far as it may in fact be the philosophy or religion of Japanese individuals.
f. Militaristic and ultra-nationalistic ideology, as used in this directive, embraces those teachings, beliefs, and theories, which advocate or justify a mission on the part of Japan to extend its rule over other nations and peoples by reason of:
(1) The doctrine that the Emperor of Japan is superior to the
heads of other states because of ancestry, descent, or special origin.
(2) The doctrine that the people of Japan are superior to the people of other lands because of ancestry, descent, or special
origin.
(3) The doctrine that the islands of Japan are superior to other lands because of divine or special origin.
(4) Any other doctrine which tends to delude the Japanese people into embarking upon wars of aggression or to glorify the use of force as an instrument for the settlement of disputes with other people.
3.
The Imperial Japanese Government will submit a comprehensive report to this Headquarters not later than 15 March 1946
describing in detail all action taken to comply with all provisions of this directive.
4.
All officials, subordinates and employees of the Japanese national prefectural, and local governments, all teachers and education officials and all citizens and residents of Japan will be held personally accountable for compliance with the spirit as well as the letter of all provisions of this directive.
FOR THE SUPREME COMMANDER:
[Signed] H. W. Allen
Colonel, A.G.D.,
Asst. Adjutant General
IMPERIAL EDICT
Facing now a new year, we recall how, at the
beginning of the Meiji Era, Emperor Meiji deigned to
hand down the Charter Oath in Five Articles as the
policy of the state.
He declared:
1. Conference shall be inaugurated widely, and
all things shall be settled by public discussion.
2. Upper and lower classes shall be of one
mind, and governmental administration shall
be carried out vigorously.
3. Each and every person, in one and the same
manner, beginning with the civil and military
authorities and extending to all the masses,
shall have opportunity to realize his
aspirations, that the human spirit be not
frustrated.
4. The evil practices of former times shall be
broken down, and everything shall be founded
on the just and equitable principles of nature.
5. Knowledge shall be sought throughout the
world, that the foundations of imperial rule
may be strengthened.
His majesty's wishes were impartial and just. What
can we add to them? We herewith renew the oath and
resolve on the promotion of the welfare of the nation.
At all costs we must pattern our actions according to
the spirit of the Charter oath, we must leave behind the
evil practices of former years, we must foster the will
of the people, raise up government and people, and
marry through in the spirit of peace, we must enrich
education and strengthen the foundations of culture,
and thus undertake the advancement of the life of the
people and the establishment of a new Japan.
Cities and towns, large and small, that have sustained
the ravages of war, the sufferings of an afflicted
people, the stagnation of industry, the lack of food, the
growing trend of unemployment — all this wounds the
heart. Yet we doubt not that if our countrymen (zaga
kokumin), by squarely facing the ordeals of the present
and by firmly resolving to seek civilization through
peace, bring this resolution to good issue, then not only
for our country but also for all mankind a bright future
will open up.
Moreover, we know that the spirit of love of home and
the spirit of love of country are especially strong in our
nation. Now in truth is the time for expanding this and
for putting forth sacrificial efforts for the
consummation of the love of mankind. When we
reflect on the results of the long-continued war which
has ended in our defeat (haiboku), we fear that there is
danger that our people find the situation hard to bear
and that they sink to the depths of discouragement. As
the winds of adversity gradually heighten, there is peril
in the weakening of moral principles and the marked
confusion of thought that they bring.
We stand together with you our countrymen. Our
gains and losses have ever been one. We desire that
our woe and weal should be shared. The bonds
between us and our countrymen have been tied
together from first to last by mutual trust and affection.
They do not originate in mere myth and legend. They
do not have their basis in the fictitious ideas that the
emperor is manifest god (akitsu mikami) and that the
Japanese people are a race superior to other races and
therefore destined to rule the world.
In order to alleviate the trials and sufferings of the
people, my government will exhaust all means for
devising every kind of plan and program. At the same
time, it is our wish that our countrymen should trample
disaster underfoot and rise above it, and that they
should go forward bravely in making good the
suffering of the present and in building up industry and
civilization. In the development of the characteristics
of tolerance and mutual forgiveness, in mutual
dependence and assistance, in the unity of the civil life
of our country - in these things there is well revealed
the true worth of our supreme tradition, for which we
are not ashamed. We doubt not that herein is the
reason why in truth our countrymen can make a
tremendous contribution to the happiness and progress
of mankind.
Plans for the year are made at the beginning of the
year. We earnestly desire that our countrymen, on
whom we rely, may have the same purpose as
ourselves, that we personally take warning and that we
personally take heart in order that we may bring to
fulfillment this great task.
January 1, 1946
Imperial Sign Manual, Imperial Seal
Countersigned by
The Prime Minister
Other Cabinet Ministers
THE SITE
By the banks of the limpid Isuzu River, amid dense forests at the loot of Mount Kamiji and Mount Shimaji stands the Ise Shrine. Its appearance only a little changed since remote antiquity. The Naiku (Inner Shrine), dedicated to the worship of Amaterasu-Omikarni (Heaven-Illuminating Goddess), Sun Goddess and legendary ancestress of the Imperial House, is on the east bank of the river. About four miles away, across the river, against the background of the hill Takakura, lies the Geku (Outer Shrine), in which Toyouke-Omikami, Goddess of Cereals, is venerated.
The mysterious and awe-inspiring innermost sanctums of the two shrines are set far back in the forests, enclosed by fences, four deep. Inside are the two main sanctuaries, surrounded by subsidiary buildings: no ordinary person is allowed to enter here.
The buildins at both shrines are very old and very new. They are very old because they are identical with the ones that stood there at least as early as 685. They are archaically pure. They are very new, because they are ceremonially rebuilt every twenty years. Carpenters - in spotless white - repair to the sacred forests on the Kiso Mountains to cut the new timber. They bathe frequently; if blood should fall on any stick, it would be rejected.
Two alternately used enclosures stand side by side. In the empty one the new group of buildings is made in the image of the existing ones. At the night of change the simple symbols of the godly presence are transferred to the new shrine. Then the old buildings are dismantled.
THE FENCE
The Naiku and Geku compounds of Ise Jingu are enclosed by four wooden fences. The outermost fence (Itagaki, or Plank Fence) surrounds the entire precinct, including the other fences, and is the only fence through which worshipers may pass. There are three inner fences: the outer fence (Tono Tamagaki, or Outer Jewel Fence), the inner fence (Uchi Tamagaki, or Inner Jewel Fence), and the innermost fence (Mizugaki, or Fence of Excelence) which enclose the shoden and other buildings of the inner precinct. Nearing the shrine, one becomes increasingly aware of the enclosed space, punctuated at intervals by a series of partitions. The gaps between fence boards and posts become perceptibly narrower in each fence, and the innermost fence effectively hides all but the roofs of the
shrines from view.
THE PILLAR THE MIRROR
A wooden post, called shin-no-mihashira (sacred central post, or heart pillar), stands under the middle of the floor of both the Naiku and the Geku main sanctuary buildings, a feature not found in any of the other sanctuaries. The holy object of the Naiku, the mirror, rests directly above the post in a cylinder of cryptomeria wood on a wooden stand resembling a boat in shape. The shin-no-mihashira are a secret of secrets, and although there is no way of knowing for sure, they are said to be posts of plain wood, about seven feet in length, the lower half buried in the ground and the upper standing free, not touching the floor above. Many layers of silk are reportedly wrapped around the posts, into which branches of the sakaki tree (the 'golden bough' of Japan) are inserted. Clay tablets are then heaped around, and the whole is protected by a wooden fence. All we can see of them are these wooden fences under the raised floors of the main sanctuaries and in the middle of the alternate sites; in the latter they are covered by small roofs resting on top of the fences.
THE MYTH THE REGALIA
The Ama-no-iwato ("Heavenly Stone Cave") myth(1) tells, that when Amaterasu hid herself in the heavenly stone cave, Omoikane, child of Takami-Musubi, ordered Futodama to root up and bring back a sakaki tree from Ame-no-kagu-yama hang a mirror on its branches, and set it up in front of the stone cave. The deity Arne-no-uzume then exposed her breasts and dropped her clothes in a frenzied, shamanistic dance. The laughter and excitement of the gods watching this spectacle succeeded in enticing Amaterasu out of the cave. This Ame-no-uzume was a miko(2).
(1) The myths of trying to draw Amaterasu out of the cave with sakaki or himorogi, and of the Heavenly Grandson leaving his rock abode in Heaven and descending to a mountain top, seem to point toward a shift in symbolism from Iwakura to himorogi, from stone to wood, from a southern animistic to a northen shamanistic symbolism.
(2) Mikoi female mediums. act as go-betweens.
THE REPETITION THE PERIOD
The practice of completely rebuilding Ise Jingu every twenty years is unique among shrines in Japan today and is one of Isea most distinctive features, To accommodate this periodic reconstruction, known as shikinen sengu, the shrine compounds of both the Naiku and the Geku are divided into eastern and western sectors. While one sector is in use, the other is kept empty. and the wide. fallow plot of open ground covered by white gravel, adjacent to the shrine precinct currently in use, is a sight peculiar to Ise.
VISITORS
"Crossing the bridge over the aver Isuzu and passing beneath the first tiara he finds himself
unconsciously lapsing into silence, preoccupied with the sound he is making Though he may try to
speak with his companion, the noise of the pebbles makes hearing difficult. So he walks on in
silence, straight ahead down the long avenue of cryptomerias The crunching of the pebbles actually
heightens the impression of stillness all about him, eventually, drawn into the monotonous repetition
of the sound he produces, he forgets all conversation. A little further on. another sound begins to
obliterate the sound of the pebbles: the rippling murmur of the lsuzu where it draws close to the road.
At this spot, known as Mitarashi. he dips his hands in the stream as a token of physical purification,
and in so doing is brought into still closer communion with Nature. Back on the path, he finds the
cryptomerias crowding about him even more thickly. Great trees, centuries old, press together above
his head, and in the tenebrous light that fitters through them he feels himself carried back to those
dim, primitive ages before man had learned to clothe his thoughts in words."
(Noboru Kawazoe)
"At the time of my first visit in 1934, Ise was the symbol of the Japanese state and its
ultranationalistic ideology, and its oppressive authority weighed heavily on the hearts of those who
worshiped there. As a young boy growing up then, I remember how relentless indoctrination had
instilled in us such a fearful reverence for the awesome prestige of Japan's most sacred shrine that
my chest tightened with apprehension upon crossing the Isuzu River. The clatter of the pebbles that I
turned underfoot as I approached the shoden disturbed the solemn stillness of the shrine precinct,
echoing cerily the mounting tension I felt. Even in the middle of the day, the giant cryptomeria that
crowd the approach to the shrine near the outermost wooden fence created an impression of
darkness. When I stepped into their shadow, I could feel myself drawing nearer some frightful
presence."
(Yasutada Watanabe)
"What is it that captivates the soul and imagination at Ise? Why is it different from any other shrine?
The exquisite natural setting, the awesome majesty of the towering trees, the simplicity of the pure
Shinto architecture - all this exist in other places as well. Yet here there is something more. In this
tranquil forest, the multitudes come without display and pay their respect in unending succession.
Here one can gain the feeling of identity with the ages, the sense of history, the continuity of the life
of a whole people."
(Felicia G. Bock)
"There is nothing imposing but the space, the silence, and the suggestion of the past."
(Lafcadio Hearn)
THE STATE SHINTO THE SINGLE ROOF
The elaboration of a Shinto theology in the eighteenth century and the rapid growth of a strong national consciousness in nineteenth-century Japan led to Stale Shinto and encouraged the uncritical acceptance of a national mythology as factual, culminating in the 1930's in the unhappy wedding of Shinto ideology to militaristic goals.
"What are the deep shadows hanging over Ise as against the limitless radiance of the Parthenon?"
(Wafter Gropus)
We solemnly announce:
'The Heavenly Deities and the Great Ancestress
[Amaterasii Omikami] established the throne and
made the succession secure. The line of Emperors
in unbroken succession entered into possession
thereof and handed it on. Religious ceremonies
and government were one and the same (saisei
itchi), and the innumerable subjects were united.
Government and education were clear to those
above, while below them the manners and customs
of the people were beautiful. Beginning with the
Middle Ages, however, there were sometimes
seasons of decay alternating with seasons of
progress. Sometimes the Way was plain,
sometimes, darkened; and the period in which
government and education failed to flourish was
long.
Now in the cycle of fate, all things have become
new. Polity and education must be made clear to
the nation, and the Great Way of obedience to the
gods must be promulgated. Therefore we newly
appoint propagandists (the National Teachers of
the Great Promulgation Campaign, kyodoshoku)
to proclaim this to the nation. Do you our subjects
keep this commandment in mind?
(An imperial edict in the third year of Meiji -1870)
The Japanese nation was a single great race-family presided over by the father-emperor. While all
were subjects of the Tenno, the vast majority were at the same time his actual blood-relation. The
nation had a one-tribe origin. At the center of the tribe was the imperial family, and at the head was
the emperor. Thus, while the people revered the emperor as sacred or kami, they clung to him and
depended on him as their father. Corresponding to the emperor's fatherly love for his children, it was
the delight of the subjects to call themselves his babes - his aka-chan or "little red ones".
In the spring of 1940 a monument to the spirit of "the whole world under one roof" was erected in
the city of Miyazaki, Kyushu. It stands on Hakko Hill in the form of a great tower of ferroconcrete,
overlooking the Hyuga Straits and rising to a height of more than a hundred feet. On each of the four
sides of the pillar is set a representation of a human figure, symbolizing the four primary agencies
wherewith Japan attains the realization of her mission in the world: commerce and industry, fishing,
agriculture and war.
The consummation of the Three-Power Pact between Germany, Italy and Japan was made known to
the Japanese nation by an imperial edict. issued on September 27, 1940. The opening words declare:
"To enhance justice on earth and make of the world one household is the great injunction,
bequeathed by Our Impenal Ancestors, which We lay to heart day and night".
THE RITES OF RENEWAL
The rebuilding of 1953 marked a historic recovery, since the Occupation authorities had decreed separation of all shrines from the state and had deprived them of official support. Most of the funds for this rebuilding came from individual donations made by some ten million people.
The reconstruction of the shrine buildings and the remaking of their treasures and furnishings for the 1973 ceremonies reached a cost almost beyond imagination.
The preparations began in 1965, eight years beforehand. In 1966, and in each succeeding year, the Emperor and Empress contributed from their private purse toward the rebuilding expenses, making an especially large donation in 1972. This benefaction, and the cumulative conributions of worshipers and the fund-raising campaign of the support society, the Ise Jingu Sukei-kai, have raised a sum wich is reckoned in billions of yen. One published account mentioned a figure of ¥ 4.500 million.
Activities in anticipation of the vicennial event began in 1965. The first of a series of thirty-two special festivals and ceremonies were then held, when the Yamaguchi-sai and Konomoto-sai festivals took place in the remote forests of the Kiso mountains prior to cutting the first timbers.
The years of building and of remaking treasures were climaxed in the Shrine Removal Ceremony held at the Naiku on 2. October 1973.
"Tuesday, 2 October, dawned bright and fair, although it had rained during the two previous days in
the Ise region. The air was pleasantly warm at midday as the worshipers from all over the country
began to converge on Ujiyamada to make their way to the Grand Shrine. If the crowd looked well
dressed, it was because these people were benefactors of the Grand Shrine, either by contributions or
services, and had recived formal invitations to the event. Along with the invitation had come
instructions regarding deportment and dress - gentlemen had to wear a morning coat, while, in the
case at ladies, a formal kimono or Western dress was required.
After passing through the second and third torii along the path to the main sanctuary, we reached the
huge wooden platform built for the occasion to seat some three thousand or more invited guests. In
the gathering darkness, fires were lighted at the foot of each stairway leading to the old and new
shrines. At 6.00 P. M., the sound of drum beats heralded the beginning or the grand procession. The
first ceremony consisted of distributing symbolic offerings to all the participants.
The waiting period during which the participants were within the sacred enclosure seemed
interminable. During this time, the Imperial Messenger was offering the Emperor's prayer to the Sun
Goddess, beseeching her to move to the newly erected sanctuary that had been prepared and
furnished for her. Then the door of the sanctuary was opened by two high-priests and the Mistress of
Ceremonies entered, followed by ten high-priests to prepare the transfer of the sacred symbol of the
goddess from the old sanctuary to the new.
Finally, at the stroke of eight o'clock, all outside lighting, lanterns, and torches were extinguished.
The darkness was complete exept for the small flicker of the bonfire at the foot of each stairway.
Absolute stillness fell upon the crowd of onlookers. After a few moments the silence was broken by
the faint note or the flutes, whose plaintive two-note melody (a very slow do... re... repeated over and
aver to the rhythm of the marching) was the only audible accompaniment. While the officiating
participants were within the sanctuary, attendants had carpeted the route by spreading a cloth runner
along the entire length of the path from the old sanctuary to the steps of the new. Pine torches
suddenly lighted up this path as the dignitaires emerged from the old gate and the procession of
priests bearing the sacred symbol and the treasures came forth.
The sacred mirror in its wrapping and container was borne by twelve priests who were completely
enveloped in a silk canopy so that the sacred symbol was not exposed to vulgar gaze. This white
canopy was carried by another twenty priests. Preceding this part of the procession were priests
carrying the sacred silk umbrella and the long-handled silken screens. As this most solemn part of
the procession passed, the stillness was broken as many of the faithful reverently clapped their hands
while they bowed their heads to acknowledge the presence of divinity."
(Felicia G.Bock)
BASIC INCOME
| basic-e-c-p.pdf |